Thália Színház

Georges Feydeau: Rövid a póráz A Thália Színház saját produkciója. Az előadás ideje: 130 perc 1 szünettel

Vígszínház

Félig mese - félig musical 9-99 éves korig. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán, Horváth Péter

Thália Színház

Vígjáték két részben, a Thália Színház saját előadása.

Szerelem, félreértés, átverés és happy end – minden, ami egy jó vígjátékhoz kell! A főnök meg én meg a főnök címmel Sebestyén Aba rendezésében mutatja be április 29-én a Thália Színház a Két úr szolgája című komédia Hamvai Kornél-féle átiratát.

Vígszínház

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban Anekdota két részben. Egy elegáns, olasz tengerparti kastélyba kis színházi csapat érkezik: két szövegíró és egy fiatal zeneszerző. Tervük, hogy bejelentik az itt vendégeskedő primadonnának régen várt operettjük elkészültét.

Thália Színház

Simon Beaufoy: Alul semmi A Fox Searchlight Pictures mozifilmje alapján A Thália Színház saját előadása. Az elaődás ideje: 160 perc, 1 szünettel

Thália Színház

József Attila Színház

Molnár Ferenc: Üvegcipő Romantikus felnőtt mese a boldogságkereséséről.

Michael Frayn-Hamvai Kornél: Csoda korban élünk bohózat

Karinthy Színház

Nóti Károly - Fényes Szabolcs - Szenes Iván Zenés vígjáték két felvonásban

Belvárosi Színház

Daniel Glattauer: Párterápia Orlai produkció

Thália Színház

Terence McNally: Ketten egyedül New York-i duett a Thália Színház saját előadása

Kecskeméti Katona József Színház

Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság

Vígszínház

Michel Tremblay: Sógornők komédia két részben Joualból fordította: Alföldi Aliz Magyar szöveg: Parti Nagy Lajos

Belvárosi Színház

A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon kizárólagosan a Bánfalvy Stúdió produkciójában!

Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság Vígjáték két felvonásban

Mikroszínpad

Egy házaspár, két színész, öt rendező, öt jelenet és öt divattervező egy fergeteges angol öt jelenetes komédiában!

Madách Színház

Ügyes kis hazugságok Szerző: JOE DIPIETRO

Thália Színház

Petr Zelenka: Hétköznapi őrületek cseh komédia A Thália Színház saját előadása. Bemutató: 2014. december 6.

Vidám Színpad

Ray Cooney Délután a legjobb- bohózat

Új Színház

Jókai Mór: A bolondok grófja énekes bohóság két felvonásban

József Attila Színház

Eduardo De Filippo: Filuména házassága Komédia

Vígszínház

Hadar Galron: Mikve Rendező: Michal Dočekal színmű két részben Magyar változat: Kovács Krisztina és Eszenyi Enikő

Thália Színház

Ken Ludwig: A hőstenor amerikai bohózat a Thália Színház saját előadása

Belvárosi Színház

" All you need is love" énekli a Beatles 1967-ben nem csak koncerten, rádióban, de már a televízióban is. Az első egész világot behálózó élő tévéközvetítést több, mint négyszáz millióan nézik izgatottan a Földön.

Vígszínház

William Shakespeare: Tévedések vígjátéka Vígjáték két részben. A vígszínházi változatot Zöldi Gergely fordítása alapján Böhm György, Eszenyi Enikő, Szűcs Anikó és Zöldi Gergely készítette.

Belvárosi Színház

Billy van Zandt – Jane Milmore: Bocs, félrement! Vígjáték

Pesti Magyar Színház

Harpagon a világ legzsugoribb embere. Egész élete kuporgatásssal telik, pedig nagy vagyonnal rendelkezik. Ráadásul a vén fösvény már a fiatalok szerelmi életébe is beleszól. Ugyanis a lánya, Èlise és a fia, Clèante is szerelmesek, csakhogy Clèante épp Mariane-ba, Harpagon választottjába. Természetesen a fiatalok próbálnak ellenkezni, de mindhiába; Harpagon hajthatatlan. Clèante ezért inkább kölcsönt vesz fel, hogy titokban elvehesse Mariane-t. Persze Harpagon a kölcsön hallatán éktelen patáliát csap. Sőt, ravaszul addig csűri-csavarja a szavakat, hogy minden az ő kezére játsszon. Vajon sikerül-e megakadályozni a fukar Harpagon agyament terveit, és egymásra találnak-e a szerelmesek? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a színháztörténet egyik leghíresebb, legtréfásabb komédiájában, amelyet most bravúros szereposztásban láthatnak a Pesti Magyar Színház nézői. Ilyen még nem volt: apa, fia és lánya együtt, egy színpadon ebben a klasszikus remekműben!

Vaszary Gábor: Meg tudom magyarázni…! (De ki az a Bubus?) – komédia

Belvárosi Színház

Richard Baer: Hitted volna? Christine-nek elege van. Elég a nagyvárosból, a zajból, de főleg a nemrég elvesztett férjével közös helyszínekből. Költözik tehát: New Yorkból Floridába. Már pakolnak is a költöztetők, egy nap marad a régi életből.

Új Színház

Fazekas István: Béres Dráma

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

A melódia fülünkbe cseng, mert örökzöld: „Köszönöm, hogy imádott, / hogy reám úgy vigyázott, / de ne küldjön virágot nekem.”

Vígszínház

Molnár Ferenc: A testőr komédia Bemutató: 2015. március 7. (19.00 órás kezdés esetén az előadás várható befejezésének ideje 22.15)

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.

100 perc, szünet nélkül vígjáték valós időben – a Kultúrbrigád és az Átrium előadása

Vegyünk egy mindenki számára ismerős, fontos, a boldog élethez szükségszerű, de sok bosszúságot okozó és ezáltal rengeteg humorforrást adó témát! Azaz a házasságot, a nősülést.

Vidám Színpad

Marc Camoletti: Négy meztelen férfi - vígjáték két felvonásban -

Pesti Magyar Színház

Az EGY NYÁRI NAP abszurd vígjáték. A történet két férfi találkozásával kezdődik. Elrontott, minden próbálkozásában sikertelen élete miatti fájdalmában az egyik (Balsik) épp magát felkötni készül egy tengerparti üdülőhelyen,amikor találkozik a sikeres úriemberrel (Sik). Aki leül a padra és türelmesen vár, amíg Balsik befejezi, amit elkezdett. Hamar kiderül azonban, hogy mindketten ugyanarra készülnek: az öngyilkosságra. Csakhogy míg Balsiket saját sikertelen élete, meghiúsult álmai hajszolják e kétségbeesett tett felé, Siket éppen az örökké tartó siker csömöre vezeti ugyanerre az elhatározásra. Kilátástalan életútjuk befejezését a Nő megjelenése zavarja meg, és billenti ki a két férfi életét, hogy végül egyiket sikerre, a másikat pedig bukásra vezesse. Ez az abszurd vígjáték nemcsak filozofikus kutatásokat végez az élet rejtelmeiben, de kineveti az önsajnálatot, és arra hívja fel a figyelmet, néha ne féljünk nevetni magunkon.

Turay Ida Színház

A MEDVE NEM JÁTÉK! Székely kabaré két részben Székely mondák és történetek alapján írta: Topolcsányi Laura

Vígszínház

Jean-Baptiste Moliére: Képzelt beteg vígjáték dal- és tancbetétekkel

Madách Színház

MARC NORMAN & TOM STOPPARD forgatókönyve alapján szí­npadra alkalmazta LEE HAL

Készítette: NeoSoft
Fel