Színház

1876 program


Káosz Jegyvásárlás
13 Esemény
Karinthy Színház

Myllyaho drámája három nőről szól, akiket nemcsak kávézókban, hanem utcákon, iskolában, hajókiránduláson és egy orvosi váróban is látunk, valamint egy rendőrségi fogdában, ahova részegen zárják be őket egy átmulatott éjszaka után. A darab külön érdekessége, hogy valamennyi figuráját a három főszereplő nő alakítja.

Sóska, sültkrumpli Jegyvásárlás
13 Esemény
József Attila Színház

A darab egy öltözőben játszódik, ahol két partjelző (vagy asszisztens) és egy futballbíró készülődik két csapat sorsdöntő összecsapására. A szerző könnyeztetőn kacagtató darabja méltán aratott sikert hazai, külföldi színpadokon egyaránt.

Kalap (variációk agyműködésre) Jegyvásárlás
13 Esemény
B32 Galéria és Kultúrtér

A társas érintkezés aknamezején sem éjjel, sem nappal nem bírsz átkelni? Netán kalapnak vagy baseball sapkának nézed a szeretteidet? Vagy hallottál már ilyesmiről, és ez aggaszt? Semmi gond. Van rá egy bohóctréfánk.

80 nap alatt a Föld körül
13 Esemény
Budapest Bábszínház

Ajánlott életkor: 3+ Óvodásoknak szóló előadás

Nézőművészeti Főiskola Jegyvásárlás
13 Esemény
Centrál Színház

Tasnádi István: Nézőművészeti főiskola A Nézőművészeti Kft. előadása.

Grace és Gloria Jegyvásárlás
13 Esemény
Pécsi Nemzeti Színház

NEIL LABUTE: VALAMI CSAJ(OK) Jegyvásárlás
13 Esemény
Művészetek Háza Gödöllő

Művészetek Háza Gödöllő Színházterem Esemény kezdése: 2019. 11. 30. (szombat) 19.00 90 perc, szünet nélkül

Szexpedíció Jegyvásárlás
13 Esemény
Spirit Színház

“…lehet, hogy szexelnénk is, miközben a híreket nézem” A “Sexy Laundry egy tabutémát feszeget vígjátéki keretek között: Mi történik, ha egy amúgy jól működő kapcsolatból eltűnik a szex?

Felolvasó színházi est Jegyvásárlás
13 Esemény
Miskolci Nemzeti Színház

FELOLVASÓ SZÍNHÁZI EST-Esther Gerritsen: És reggel ugyanúgy...

Tanulmány a nőkről Jegyvásárlás
13 Esemény
Békéscsabai Jókai Színház

Három nő, Zsuzsa, Éva és Jolán elhatározzák, hogy elválnak férjeiktől. Ügyvédjük a fiatal Vera, akinek ez az első ügye, fel is keresi a férjeket. A vérmes Pétert, az anyagias Sándort és a tunya Bálintot csak egy pillanatra háborítja fel feleségük szándéka, mert rögtön beleszeretnek a bájos jogásznőbe.

Tündöklő Jeromos - a Marosvásárhelyi Spectrum Színház vendégjátéka Jegyvásárlás
13 Esemény

Történik egy erdélyi faluban, adventi időszakban, amikor « a Fekete felhő,… ráereszkedik a falura és megzavarja a nyájakat és az emberek jóravaló lelkét, » és nem marad más, csak a remény, hogy « nem veszett el bennünk a … »

Dzsinn Jegyvásárlás
13 Esemény
Momentán Társulat

És te mire vágysz? Improvizált agymenés két részben a közönség vágyainak nyomán.

Masha és a medve Live Jegyvásárlás
13 Esemény
MOM Kulturális Központ

A Minimax gyerekcsatornán futó népszerű rajzfilmsorozat színpadi adaptációja Magyarországon. 2018-ban magyarul lesz látható a Masha és a Medve mese, amely most színházi mesemusicalként kerül repertoárra.

Mikulás furfangja Jegyvásárlás
13 Esemény
Móricz Zsigmond Színház

TISZTA FÉRFI: MINDENÉRT EGÉSZEN! (színházi előadás) Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadást a Tiszta Férfi műhelysorozat keretében hoztuk létre, mely nem egy klasszikus színházi műalkotás. Célunk, hogy mély átéléssel megmutassuk a Férfi lét különböző aspektusait, dilemmáit és különleges lehetőségeit. Egyszerű és mégis átalakító erejű előadást hoztunk létre, mely kiutat mutathat a Férfi lét labirintusából...

A kíváncsi kiselefánt Jegyvásárlás
13 Esemény
Stúdió K Színház

Kipling mesejáték óvodásoknak! A kíváncsi kiselefánt Rudyard Kipling nyomán írta: Szalay Álmos

AranyAsszonyok • Háromszék Táncegyüttes Jegyvásárlás
13 Esemény

Az ősi magyar szellemiségben az AranyAsszonyok a női teremtő és gyógyító minőséget képviselték, a Szeretetet és az Élet továbbadását. Szellemi vezetőkként égi és földi tudást kapcsoltak egybe. Az istennői minőség földi helytartói ők, olyan asszonyok, akikben elevenen élnek az ősi gyökerek, akik tudják a Mindenség titkait, ismerik önmagukat és a tudatosságukból eredő szolgálatukat.

Octopus, avagy Szent György és a Sárkány Jegyvásárlás
13 Esemény

Silene városa az évenkénti tavaszünnepre készül, ahol szűzlányt áldoznak a várost védelmező sárkánynak. A városba azonban betörnek a rómaiak, élükön Giorgio lovaggal. A kultúrák kényszerű összetalálkozása új fénytörésben mutatja a silenei társadalom működését.

CSÁÓ - Stefanovics Angéla körberajzolja magát Jegyvásárlás
13 Esemény
FÜGE - Függetlenül Egymással

Az előadás pont olyan vagány, mint a címe, és Stefanovics Angéla nem is igazán színésznő benne, inkább ő maga a darab, a kezdet és a végkifejlet.

Anat Gov: Jaj, Istenem! Jegyvásárlás
13 Esemény
Hatszín Teátrum

A Gólem Színház és a Pesti Est előadása „Istenem, maga nem halt meg…csak nagyon beteg.”

Romeo és Júlia Jegyvásárlás
13 Esemény
Vörösmarty Színház

A klasszikus világirodalom gyönyörűen megírt tragikus szerelmi története. Két, ősidők óta gyűlölködő családból származó fiatal végzetesen egymásba szeret, és titkon összeházasodnak. A történet Veronában játszódik, ahol két világ csap össze a fiatalok feje fölött: hagyomány, lázadás, szerelem, gyűlölet, sors és egyén ütközik egymással.

Mici néni két élete - Hámos,Vajda Jegyvásárlás
13 Esemény
Klauzál Gábor Művelődési Központ

Hámos György, Vajda Anikó - Mici néni két élete vígjáték zenével

Haragossziget Jegyvásárlás
13 Esemény
Weöres Sándor Színház

Filuména házassága Jegyvásárlás
13 Esemény
József Attila Színház

Filuména Marturano, a Domenico Soriano által kitartott volt utcalány nagy leleménnyel halálos beteget színlelvén, utolsó kívánságaként elveteti magát az őt immár negyed évszázada kihasználó kivénhedt ficsúrral, a jómódban élő cukrásszal, Domenicóval....

A kétely fátylai Jegyvásárlás
13 Esemény
36 Bisztró

Szirmai Albert: Mágnás Miska Jegyvásárlás
13 Esemény
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd

A Korláthy-birtok melletti vasútépítkezés mérnöke, Baracs István beleszeret a vásárban a parasztálruhás grófkisasszonyba, Rollába. A gróf estélyt ad, mert szeretné elérni, hogy a vasút az ő birtokán haladjon keresztül. Baracs az estélyen ráismer Rollára, és tréfából a távollévő gróf Eleméryként mutatja be inasát, Miskát.

Kármen • Varidance Jegyvásárlás
13 Esemény
Nemzeti Táncszínház

Bizet fantasztikus zenéjét a Karaván Famíliafeldolgozásában hallhatjuk. A darabban magyar és cigány táncok keveredése látható, amelyek vérpezsdítő zenék és táncok együttállásával mutatkoznak meg a színpadon.

A MIKULÁS MANÓI Jegyvásárlás
13 Esemény
Turay Ida Színház

Topolcsányi Laura művének felhasználásával írta: Borisz | A MIKULÁS MANÓI | zenés mesejáték

Caveman - Az ősember Jegyvásárlás
13 Esemény
Hatszín Teátrum

Caveman – Az ősember stand up comedy két felvonásban

John Gabriel Borkman Jegyvásárlás
13 Esemény
Vígszínház

Budapesten 1896-ban a Vígszínház megnyitja kapuit. Ugyanebben az évben Norvégiában Henrik Ibsen megírja kíméletlen színdarabját, a John Gabriel Borkmant.

Készítette: NeoSoft
Fel