Színház

1001 program


Egy szerelem három éjszakája Jegyvásárlás
13 Esemény
Gyulai Várszínház

Hubay Miklós – Ránki György – Vas István: Egy szerelem három éjszakája A nagyváradi Szigligeti Színház előadása

ACOUSTIC PLANET Jegyvásárlás
13 Esemény
KULTKIKÖTŐ - Badacsonytomaj

2018-ban A Dal versenyen a legjobb 30-ba kerültek „Nyári zápor” dalukkal. Egy kicsit… című slágerüket már játssza a Petőfi Rádió. 2017-ben két utcazenei versenyen is nyertek el díjakat. A nemzetközi Ferrara Buskers utcazenei fesztiválon képviselték hazánkat.

CSIZMÁS KANDÚR - Kereplő Színház Jegyvásárlás
13 Esemény
KULTKIKÖTŐ - Balatonfenyves

A klasszikus mese bábos feldolgozása sok játékkal s a gyerekek intenzív közreműködésével.

ZENÉS VERSEK KICSIKNEK - Rosta Géza Jegyvásárlás
13 Esemény
KULTKIKÖTŐ - Balatonboglár

Rosta Géza interaktív verses zenés műsora gyerekeknek, felnőtteknek.

Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai Jegyvásárlás
13 Esemény

A Tomcsa Sándor Színház előadásában tanúi lehetünk az első székely bábhős megszületésének. Ő a vásári bábjáték mintájára létrejövő hős: a Hargita hegyeinek Vitéz Lászlója, a furfangok Paprika Jancsija – becsületes nevén: Rengeteg Ábel.

Aranyosi Péter & Badár Sándor stand up show
13 Esemény
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

ESŐEMBER - Veszprémi Petőfi Színház Jegyvásárlás
13 Esemény
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.

A szeretetnek végtelen számú különböző formája létezik, és egyik sem mentes a nehézségektől.

Migránsoook Jegyvásárlás
13 Esemény
Gyulai Várszínház

Ez az előadás letisztult formában szembesít a minden nap megélt vagy éppen eltaszított jelenünk kérdéseivel, melyeknek fizikai mélységét egy különlegesen kiépülő és folyamatosan átalakuló tér biztosítja.

IX. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Négyszögletű kerek erdő Jegyvásárlás
13 Esemény

Lázár Ervin humorral, bájos jelenetekkel teletűzdelt zenés mesejátéka egy olyan birodalomba hívogatja a közönséget, ahová mindenki vágyik néha, és lehet, hogy már járt is ott valamikor… talán nem is olyan régen…

ZENÉS VERSEK KICSIKNEK - Rosta Géza Jegyvásárlás
13 Esemény
KULTKIKÖTŐ - Balatonfenyves

Rosta Géza interaktív verses zenés műsora gyerekeknek, felnőtteknek.

CSIZMÁS KANDÚR - Kereplő Színház Jegyvásárlás
13 Esemény
KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár

A klasszikus mese bábos feldolgozása sok játékkal s a gyerekek intenzív közreműködésével. Előadják: Szívós Károly és Török Ági

Budafoki Pincejárat:Táncdalfesztivál Jegyvásárlás
13 Esemény
Klauzál Gábor Művelődési Központ

A korhangulatú koncertelőadás népszerű slágereket, csasztuskát, és az ekkor jellegzetes anti-koreográfiákat tartalmaz.

Légy jó mindhalálig Jegyvásárlás
13 Esemény
Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár

Nyilas Misi falusi kisdiák a híres debreceni kollégiumban pakkot kap hazulról, de diáktársai még a csizmakenőcsöt is felzabálják belőle. Misi a felnőttek közé vágyik, ám ott is csalódások érik: Török János ellopja tőle a Pósalaky pénzén megtett lutriszelvényt, Bella kisasszony, akibe Misi beleszeret megszökik a sikkasztóval.

Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc Jegyvásárlás
13 Esemény

Jordi Garcelan kortárs katalán drámaíró és műfordító színművei valós időben, egyetlen helyszínen játszódnak, lehengerlő humorral, miközben alig észrevehetően társadalmi kérdéseket kínálnak megvitatásra. Legismertebb drámája, a többszörösen díjazott.

HÁROM ESŐS NAP - Orlai Produkció Jegyvásárlás
13 Esemény
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.

Vajon ismerhetjük-e valójában a szüleinket? Értjük őket? Tudjuk milyenek voltak fiatalon? Voltak-e álmaik, vágyaik, mi érdekelte őket, mit éreztek, mi bántotta őket?

A Pál utcai fiúk
13 Esemény
Veres 1 Színház

A klasszikus alapmű ezúttal nem gyerekek, hanem ifjú emberek konfliktusaként szólal meg. A drámai helyzetek így még keményebbek, melyeket tovább fokoznak a mai hangzású zenék és dalszövegek. Az előadásban döntő szerepet játszik a tárgyi világ akusztikus megszólaltatása, a színészek zenei-ritmikai kreativitása, a fiatalság ereje, humora, az eredeti mű katartikus üzenete.

Operett Gála Jegyvásárlás
13 Esemény
Márai Központ - Szépasszony-völgy

Műsorunkban a legnépszerűbb bécsi és budapesti operettszerzők legismertebb műveinek melódiái csendülnek fel, melyet az ország legkitűnőbb ének- és színművészei tolmácsolnak Önöknek.

Mária főhadnagy Jegyvásárlás
13 Esemény
Szarvasi Vízi Színház

Huszka Jenő romantikus nagyoperettje 1848-ban Bécsben kezdődik. Az igaz történeten alapuló mesében a magyar érzelmű Máriát rokonai egy osztrák arisztokratához készülnek férjhez adni...

JAJ, ISTENEM! - Gólem Színház és a Pesti Est produkciója Jegyvásárlás
13 Esemény

“Istenem, maga nem halt meg…csak nagyon beteg."

Kölcsönlakás Jegyvásárlás
13 Esemény
Színpart

Az elegáns londoni emeleti lakás Philipé és Johannáé. Hetek óta tart a renoválás, nagy a felfordulás. Philip és Henry sikeres gyermekkönyv-kiadók, irodájuk a földszinten található. Henry nagy nőcsábász. Amíg Philip a feleségével vendégségbe készül, addig Henry egy hölgy ismerősével randizna társa lakásában.

A malacon nyert királylány Jegyvásárlás
13 Esemény
Szentendrei Teátrum

Amikor János, a kanászlegény furulyázásba fog, malacai úgy táncolnak, hogy kacag, aki látja. Megtetszik ez a királylánynak is, így János elindul, hogy feleségül vegye a királylányt. Ám találkozik egy rátarti gróffal, aki ugyanerre pályázik. Melyiküké lesz a királylány keze?

CSIZMÁS KANDÚR - Kereplő Színház Jegyvásárlás
13 Esemény
KULTKIKÖTŐ - Balatonboglár

A klasszikus mese bábos feldolgozása sok játékkal s a gyerekek intenzív közreműködésével. Előadják: Szívós Károly és Török Ági

ZENÉS VERSEK KICSIKNEK - Rosta Géza Jegyvásárlás
13 Esemény
KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár

Rosta Géza interaktív verses zenés műsora gyerekeknek, felnőtteknek.

BORIBON CICÁJA - Nefelejcs Bábszínház Jegyvásárlás
13 Esemény
KULTKIKÖTŐ - Badacsonytomaj

Boribon és Annipanni egy éhes cicát találnak a hazafelé úton. Nagy az öröm, amikor kiderül: kiscica Boribonnal marad. De vajon mi legyen a neve?

Tündöklő Jeromos Jegyvásárlás
13 Esemény
Gyulai Várszínház

Történik egy erdélyi faluban, adventi időszakban, amikor « a Fekete felhő,… ráereszkedik a falura és megzavarja a nyájakat és az emberek jóravaló lelkét, » és nem marad más, csak a remény, hogy « nem veszett el bennünk a lélek ! »

#KedvesZsámbék! - felolvasószínház Jegyvásárlás
13 Esemény

Mindig más szervező gondolat, összefűző ösvény. Három színész és egy zenész... És képek és hangok...

Terike és Irén Jegyvásárlás
13 Esemény
Szentendrei Teátrum

A darabot megtörtént eset ihlette: 2016 augusztusában két idősödő hölgy magát NAV ellenőrnek kiadva próbált póthajhoz jutni egy belvárosi fodrászszalonban. A történet egyszerre szövevényes, szürreálisan mulatságos és rendkívül drámai...

KORTÁRS -BEMUTATÓ - Összpróba Alkotóműhely Jegyvásárlás
13 Esemény
KULTKIKÖTŐ - Balatonboglár

Száz év magány Jegyvásárlás
13 Esemény
Spirit Színház

Gabriel Garcia Márquez: Száz év magány varázslat 2 részben

Liget Jegyvásárlás
13 Esemény
Gyulai Várszínház

Egy nyugodt, csendes kisváros, valahol az alföldön. Ide érkezik haza a színésznő, aki éppen személyes és szakmai válságát éli. Azért jön, hogy eladja az örökségét és a kisváros csendjében kissé összeszedje gondolatait. Minden egyszerűnek tűnik: csak elintézi a hagyatékot, összefut néhány régi baráttal, aztán visszatér, hogy folytassa a napi rutint...

IX. Egri Érsekkerti Nyári Játékok  Hagymácska (Cipollino) - mesejáték Jegyvásárlás
13 Esemény

Gianni Rodari a legnépszerűbb olasz ifjúsági írók közé tartozott, pár évtizeddel ezelőtt. Sok könyve jelent már meg Magyarországon, de a Hagymácska (Cipollino) története vált a legnépszerűbbé. A zenés mesejáték, vidám és tanulságos pillanatokat szerezhet az egész családnak.

HELKA ÉS KELÉN - Szilas Miklós Jegyvásárlás
13 Esemény
KULTKIKÖTŐ - Balatonfenyves

Mesés zenejáték.

Székely Csaba: Semmit se bánok Jegyvásárlás
13 Esemény
Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház felolvasószínháza

VARRÓ DÁNIEL ÉS MOLNÁR GYÖRGY GYEREKMŰSORA Jegyvásárlás
13 Esemény
KULTKIKÖTŐ - Balatonfenyves

Varró Dániel sokszor lép fel együtt a gyermek -és felnőtt verseit megzenésítő Molnár Györggyel, aki 5 éven keresztül volt az Eszterlánc mesezenekar tagja, zeneszerzője, gitárosa és énekese, valamint számos kortárs költő verseinek, gyerekverseinek megzenésítője és előadója.

A Holdkirály palotája, Aranyszamár bábszínház Jegyvásárlás
13 Esemény
Klauzál Gábor Művelődési Központ

Te is segíthetsz kiszabadítani a szépséges leányt: locsogj, mint a tenger, kopogj, mint a kövek, ciripelj, mint a kabócák, s meglátod a szerelmesek újra egymásra találnak. Interaktív mesejáték bábokkal.

Madame de Sade Jegyvásárlás
13 Esemény
Spirit Színház

Misima Jukio Madame de Sade - Sade a nők szemszögéből 2 részben

Lili és Lali meseországban Jegyvásárlás
13 Esemény
Szarvasi Vízi Színház

Varázslatos, kalandos utazás a mesék világában.

Monte Cristo grófja Jegyvásárlás
13 Esemény
Szarvasi Vízi Színház

Dumas-Szomor-Pozsgai: Monte Cristo grófja musical 2 részben A Békéscsabai Jókai Színház előadásában.

Készítette: NeoSoft
Fel