Színház

1882 program


Anyám tyúkja (1.) Jegyvásárlás
13 Esemény
Örkény István Színház

A magyar irodalom kötelező versei

Dámák Jegyvásárlás
13 Esemény
Csiky G. Színház Közhasznú Nonprofit Kft.

A darab kiindulópontja: a túlvilágon találkozik Marlene Dietrich és Edith Piaf. Az égi kávéház egyik asztalánál beszélgetnek, visszaemlékeznek az életükre, és újragondolnak egykori helyzeteket, történéseket. Mindeközben természetesen felcsendülnek a csodálatos dalok is, melyek ezeknek a történéseknek a hű lenyomataivá váltak, nemesedtek.

A kis herceg karácsonya Jegyvásárlás
13 Esemény
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.

Történetünk főszereplője a kis herceg, aki három mesejáték során megfigyeli, milyen is a földi Karácsony? Nem az eredeti művet fogjuk látni, a történetet tovább gördítettük.

Rebecca Jegyvásárlás
13 Esemény
Budapesti Operettszínház

Régi terve vált valóra a Kunze-Lévay párosnak, amikor du Maurier izgalmas, már-már krimiszerű regényét zenés színpadra vihették. A történetet a musicalben is a főszereplő naiv fiatal nő, "Én" elmesélésében ismerhetjük meg.

Az élet csodaszép Jegyvásárlás
13 Esemény
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Joe Landry: Az élet csodaszép – élő rádiójáték (Fordította: Csukás Márton és Csukás Barnabás) – magyarországi ősbemutató

Háy János: A lány, aki hozott lélekből dolgozott - Szkéné/Nézőművészeti Kft./Ördögkatlan Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy nő története. Egy nő lányának a története. Egy nő anyjának a története. Egy nő apjának a története. Egy kapcsolat története. Egy másik kapcsolat története. Ha mindkét oldalról elveszünk mindent, akkor marad az X. Háy János az illúziókat veszi el, és amit cserébe ad, az az igazság. Hogy ez tetszik-e, avagy sem: az = X

Gimesi D.-Jeli V.-Tasnádi I.-Vészits A.:IDŐFUTÁR Jegyvásárlás
13 Esemény

A 15 esztendős Hanna és barátai az internetgeneráció tagjai, a 21. század gyermekei. Amikor osztályfőnökükkel múzeumlátogatáson vesznek részt, a sakkbajnok Hanna felfigyel Kempelen Farkas sakkautomatájára és játszani kezd vele. Miután mattot ad a gépnek, váratlanul a múltban találja magát, 1791-ben, Bécsben, Kempelen Farkas műhelyében. A múlt s a jövő találkozása azonban cseppet sem veszélytelen…

Az igazat mondd, ne csak a valódit - Eperjes Károly estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Zenés, rendhagyó színházi est Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész előadásában, Négyessy Katalin gordonkaművész közreműködésével.

Micimackó Jegyvásárlás
13 Esemény
Spirit Színház

Milna: Micimackó Zenés mesejáték gyerekeknek és felnőtteknek Egy részben

A hazug VJB Jegyvásárlás
13 Esemény
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Carlo Goldoni A hazug című vígjátéka a mai napig népszerű darabja az európai színpadoknak, hiszen kiválóan szórakoztatja a nézőket.

Vaknyugat / The Lonesome West / Martin McDonagh / Kultúrbrigád-Átrium Jegyvásárlás
13 Esemény

Coleman és Valene, az apjukat nemrég egy különös baleset folytán elvesztett testvérpár egy Isten háta mögötti ír faluban, annak is a legszélén él. A nagy bánat közepette – amelyben a masszív alkoholista helyi pap, Welsh atya szeretne nekik vigaszt nyújtani – mindennapjaik nagy része egymás bosszantásával, hergelésével, átverésével és idegesítésével telik.

A Mikulás és a csoda köpeny Jegyvásárlás
13 Esemény

Rettentő görög vitéz Jegyvásárlás
13 Esemény
Stúdió K Színház

Az ókor egyik legnagyobb hőse, Thészeusz, tizenhat évesen elindul Athénba, hogy megismerje édesapját, a királyt.

Liliomfi Jegyvásárlás
13 Esemény
Kecskeméti Katona József Színház

Kőműves Kelemen Jegyvásárlás
13 Esemény
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Szörényi Levente – Bródy János – Sarkadi Imre – Ivánka Csaba: Kőműves Kelemen – rockballada

B. Török Fruzsina - Sisi Jegyvásárlás
13 Esemény
Gödöllői Királyi Kastély

Erzsébet királyné életével és tragikus halálával már sokan sokféleképpen foglalkoztak, de prózai színpadi mű még nem született. A Sisi című előadás ezért hiánypótló munka. Egészen új megközelítésből igyekszik Sisi s gyilkosa sorsát külön-külön és együtt is megérteni.

Ki vele Néró! Jegyvásárlás
13 Esemény
Benczúr Ház Kulturális Központ

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: NÉRÓ A VÉRES KÖLTŐ A K2 Színház bemutatója

BEMUTATÓ - SACRE • Badora Társulat Jegyvásárlás
13 Esemény

Boribon autózik Jegyvásárlás
13 Esemény
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ

Boribon szeretné, ha Annipanni mesélne neki új mesekönyvéből, de rengeteg a tennivaló, Annipanni nem ér rá. Ráadásul még alma sincsen otthon, amiből finom almáspitét lehetne sütni, így Boribon almáért indul kis piros autójával... Marék Veronika: Annipanni, mesélj nekem!és Boribon autózik című mesekönyvei alapján készült vidám, zenés bábelőadás.

Panthera Jegyvásárlás
13 Esemény
Pécsi Nemzeti Színház

A városi művelődési ház hegymászó tanfolyamára hat osztálytárs iratkozik be: három fiú és három lány. Sejtelmük sincs róla, hogy a tanfolyamot vezető férfi nem is valódi hegymászó, hanem mindenre elszánt kincsvadász. John nemrég ellopott egy különleges szerkezetet, az átméretező gépet, mellyel lekicsinyített egy valódi hegyet: a Pantherát.

Sárkány a szekrényben Jegyvásárlás
13 Esemény
Békéscsabai Jókai Színház

A kis Sophia hercegnő születésnapjára egy kutyust szeretne, de nem kaphat, mert a háziállatok koszosak, büdösek, hullatják a szőrüket. Egy napon különös tojásra bukkan, amiből egy kis sárkány kel ki. Rögtön megszereti, gondoskodik a kis árváról, de rejtegetnie kell, nehogy valaki megtalálja. Ettől megváltozik az élete, minden csupa izgalom lesz körülötte, miközben a kis sárkány egyre csak nő és nő…

Csukás István: ÁGACSKA - Hadart Színház előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

A Festő és az Ő játszótársai gyönyörű csodákat varázsolnak. Kacsák totyognak be hápogva, Pösze egér fúj harcias indulót, mindnyájan futnak, lebegnek, elbolondoznak Ágacskával, aki nagyon szeretné tudni, hogy voltaképpen ki is ő.

Távoli dal Jegyvásárlás
13 Esemény
Vígszínház

Nagy örömünkre szolgál, hogy Szabó Istvánt – az Oscar díjas filmrendezőt – aki jó ideje nem dolgozott színházban, sikerült megnyernünk ennek a különleges atmoszférájú, nagyon személyes előadásnak a rendezésére.

HUROK Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Az előadás kegyetlenül éles reflektorfénnyel pásztázza a magyar társadalom szinte teljes keresztmetszetét, a minisztertől a drogos fiúig, a nagyvállalati vezérigazgatótól a bolti eladóig.

KINCSKERESŐ KISKÖDMÖN Jegyvásárlás
13 Esemény
Turay Ida Színház

A főhős a kis Gergő, akinek a világra való rácsodálkozása, töprengései, az álombeli tündérek, vajákos öregek, a gyöngéd és bölcs szülők, a kudarcok és felismerések irányítják az életét. Lassan megtanulja, megérti a kimondatlan tanítást, hogy a varázstündér amely az élete széppé és boldoggá teszi, a becsület és a szeretet.

Sárkányölő Krisztián Jegyvásárlás
13 Esemény
József Attila Színház

Janik László, eredetileg bábjátéknak íródott mesejátéka emberjátékká transzponálódik színészeink és a színpadra felözönlő, virágot, állatot, sárkányt és napocskát megszemélyesítő gyerekek által.

Hindi Brooks: romance.com - Molnár P., Jordán T., Sipos V./Erdélyi T., Formán B., Domokos Zs. Jegyvásárlás
13 Esemény

Hindi Brooks: romance.com Magyarországi bemutató

HAL NÉGYESBEN Jegyvásárlás
13 Esemény
Vörösmarty Színház

"A Hal négyesben hozzávalói: három milliomos Heckendorf-lány, egy inas, kettő hal, babérlevél, pikáns fűszerek, likőr. Elkészítés: keverd össze az alapanyagokat, fűszerezd jó erősen – ez a recept titka –, és várd meg, mi sül ki belőle!” – fogalmaz a Saroltát alakító Závodszky Noémi.

Legyetek jók, ha tudtok! Jegyvásárlás
13 Esemény
Veres 1 Színház

Fülöp atya árva gyermekek nevelőjeként küzd az ördög ellen, hogy megóvja a világot a kárhozattól és megmentse legkedvesebb nevelt gyermeke lelkét a pusztulástól. Ám a végső harc nem egészen úgy alakul, ahogy eltervezte...

Süsü, a sárkány - a Fogi Színház előadása
13 Esemény

A televízióból jól ismert egyfejű sárkány, a jóságos Süsü kel életre a szín padon, hogy barátjával, a királyfival járja végig kalandos útját. „Útitársuk” a sok nagyszerű sláger és – remélhetően – a gyerekek szüntelen nevetése.

Dr. Csernus Imre előadása Debrecenben Jegyvásárlás
13 Esemény
Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferenciaközpont

Dr. Csernus Imre előadása Debrecenben: Egy életed van! "Jó pár olyan emberrel találkoztam, aki felismerte azt, hogy nem akarja hitegetni a másikat, és önmagától sem akar időt elvenni."

A Négyszögletű Kerek Erdő Jegyvásárlás
13 Esemény
Budaörsi Latinovits Színház

PORTUGÁL - vígjáték Jegyvásárlás
13 Esemény
Művelődési Központ és Könyvtár - Tököl

Diótörő - a Madách Táncművészeti Iskola vendégelőadása Jegyvásárlás
13 Esemény

A klasszikus karácsonyi történet kicsit másképp, a tánciskola diákjainak előadásában. Csajkovszkij újrahangszerelve, új értelmezés és szereplők, azon sem érdemes meglepődni, ha a színen egyszer csak Michael Jackson tűnik fel…

A velencei kalmár Jegyvásárlás
13 Esemény
Spirit Színház

Shakespeare: A velencei kalmár

Szeretetkönyv színpadon Jegyvásárlás
13 Esemény
Spirit Színház

Szeretetkönyv - Müller Péter könyve színpadon Színpadi játék egy részben

Készítette: NeoSoft
Fel