Színház
1036 program
Ez az előadás nem szokványos módon közelít az ismert történethez, új kérdéseket generál a nézőkben és a játszókban is. Irányokat ad és mérhetetlen női erőt közvetít.
Az előadás rítus és beavatás.
Improvizált stílusjáték filmes műfajok és a közönség ötletei alapján. Négy rendező, négyféle koncepció, és a végén egy film áll össze.
Szórakoztató, interaktív, színházi este minden korosztálynak!
Vidnyánszky Attila ezt a rendezését kettős értelemben is beavató színháznak szánja. Egyrészt mert a szereplők zöme kaposvári és budapesti színi növendék, akik számára ez lesz az első jelentős bemutatkozás. Másrészt mert a rendező egyfajta stáció-dramaturgiával közelíti meg a történetet, hogy a főszereplő próbatételes kalandsorát a mai gyermek-néző is a sajátjának, a hőssé válás hiteles példájának tekinthesse.
előbemutató - színház
A szerző azonos című kötetének egy drámai részlete 12+
90'
Székely Csaba: Kutyaharapás
Mocskosszájú gengszterdráma 16 éven felülieknek
A Szkéné Színház, a Nézőművészeti Kft., a Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a Tatabányai Jászai Mari Színház közös előadása
József Attila műveit úgy olvasom, mint a szent könyveket, és néha, mintha a saját gondolataimat látnám leírva. Az előadással az volt a célom, hogy bevonjam és továbbgondolkodásra késztessem a nézőt – mondja Hobo, aki a bemutató óta bejárta az egész országot és a határon túli magyarlakta vidékeket is, és több, mint négyszázötven alkalommal tolmácsolta a költő gondolatait.
A Grund Színház legújabb, érzelmi kapcsolatokra fókuszáló improvizációs előadása.
Dumaszínház est
A Nagymamával álmodtam egy különleges harmadik-generációs trauma-feldolgozást segítő, mégis sok humorral átitatott színházi stand up / monodráma. Az előadás azt az egy hónapot mutatja be, amelyben a 35 éves főszereplő, Göndör László - a pandémia valamint önismereti válsága kellős közepén - összeköltözött a 97 éves holokauszt- túlélő nagymamájával.
Az egyetlen budapesti milonga rendszeresen élőzenével az Art's Harmony Studioban!
Zenél a Tango Harmony Budapest argentin tangó zenekar, vagy vendég muzsikusok, akiket a legjobb hazai, vagy külföldi vendég dj-k váltanak fel.
A Méhek meséje című összművészeti előadás egy interaktív utazásra hív! Réteken és erdőkön át, mocsarakon és sivatagokon keresztül vezetik a méhek az előadás apró nézőit. Ezáltal a gyerekek nem csak nézői, hanem résztvevői és alakítói is lehetnek a történetnek, amely a méhek megmentéséről szól. És hogy miért olyan fontosak a méhek? Az előadás e kérdésen keresztül igyekszik megragadni a földi élet összetett, bonyolult rendszerét, amelyben minden élőlénynek helye és feladata van.
Szerdai piknik
(majdnem) minden héten szerdán délután 5 és 7 között
A 14 éves Fülöp új a városban és a suliban. Tanulás közben közelebb kerül évfolyamtársához a szintén 14 éves Julihoz, és mindketten új érzésekkel kerülnek szembe. Ám a köztük bimbódzó ELSŐ SZERELEM mindent átható érzését lassan elsöpri a külvilág. Fülöp kénytelen megfelelni a haveroknak. Merthogy… mások már rég túl estek „azon”! Igen, pontosan azon!
Az 1920-as évek elején a nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a gyerekek pedig árvaházba kerülnek. Fél évszázaddal később ugyanebben a családban az ötéves Eszter szokatlanul meghitt kapcsolatot alakít ki a nagyapjával.
Az előadás sem mehet el reflexió nélkül a világunkat felforgató változások mellett, s a maga sajátos módján, izgalmas megoldást találva meg is adja ezekre az embert próbáló időkre a saját válaszát, sőt, az eredményes háztűznézés reményében fejezi ki legfőbb kívánságát: „Jólétben élj, és hozzatok a világra egy sereg gyermeket...”
Dumaszínház est
Az estély, amelyet Jean-Paul Sartre Zárt tárgyalás című darabja ihletett, magával ragadó alkotás a színház és a tánc peremén. Három ember, két társasági hölgy és egy gyíkszerű csábító gyűlnek össze egy külvárosi szobában, amelyről kiderül, hogy maga a pokol is lehet. Fokozatosan, ahogy a kapcsolatok épülnek és bomlanak, a trió ráébred, hogy rögeszméik csapdájában vannak, és örökre egymás mellett maradnak.
A Fekete-fehér feszültségét többek között a főszereplő, Dr. B. alakjának különös titokzatossága adja, és az, hogyha a játszma elkezdődött, sohasem tudhatod, hogy a végén a győztes vagy a vesztes oldalon állsz majd. A monodráma szereplői, egytől-egyig Göttinger Pál megformálásában, saját értékrendjük és igazságuk szerint cselekednek.
A 2014-ben végzett fizikai színházi rendező-koreográfus osztály előadása Arany János klasszikusa nyomán. Az előadás során a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc és a szöveg is szerves részévé válik.
Jókai Mór legnépszerűbb regénye a legmagasztosabb emberi értékeket méltatja: becsület, hazaszeretet, önfeláldozás.
3 nő 1-1 életszakaszban vagy 1 nő 3 életszakaszban?
Játsszunk! Az életünkkel!
A provokatív, ironikus, rendkívül népszerű stand up comedy igazi felszabadító effektussal él. Akik már látták, állítják, hogy a két nem közötti megértés és elfogadás útját indítja el. Valami megváltozik előadás után, ha más nem is, a kommunikáció mikéntje bizonyosan. Megnyílik egy olyan érzékelési tartomány, amely addig zárva maradt.
"Az elmúlás komédiája"
A Macskajáték a Nemzeti Színházban újra kiváló művészek jutalomjátékára teremt alkalmat és reméljük igaza lesz ezúttal is Sulyok Mária jövendölésének: „a Macskajáték talán mást jelent majd, megváltozhat a darab hangvétele, üzenete is, de a siker nem pártol el tőle.” Szász János rendező csak ennyit árult el a saját koncepciójáról: „Ez az előadás a színészeké. Nekem annyi a dolgom, hogy bátorságot, hitet küldjek nekik ehhez a gyönyörű és velőtrázóan kemény utazáshoz.”
Milyen szülővé válni? Zene, humor, és tények, amikről ritkán beszélünk.
Képzeletbeli dokumentumjáték Weöres Sándor macskájáról. Weöres Sándorról. Sándorról. Sanyikáról. Sírtok majd és nevettek!
Koprodukció a Dollár Papa Gyermekei Társulattal
Ősbemutató
Elfáradt. Elfáradt a nő. Mindenét odaadta, most már másra vágyik. Természetesen írhattam volna férfit is. De nem ezt tettem.
Pál András és Rozs Tamás párbeszédében szólal meg Petri ezen az estén, színész és zenész közös játékában.
Fotók: Rádóczy Bálint, a fotók jogdíjasak
Egy szekrény sok mindent rejthet, különösen akkor, ha rajta keresztül átléphetünk egy másik, mesebeli, varázslatos dimenzióba. A mű főhőse egy játék világban próbál barátokat szerezni, és különféle bábokkal találkozik. Kiderül számára, hogy azoknak ugyanolyan érzelmeik vannak, közöttük ugyanolyan kötődések és kapcsolatok alakulnak ki, mintha emberek lennének, és egyikükkel talán még szerelembe is lehet esni.
Csak te és a tested egy térben. Az Attax lehetőséget teremt arra, hogy új aspektusból nézz saját testedre és önmagadra, életkortól és tánctechnikai tudástól függetlenül, gyermeki játékossággal, szégyenérzet nélkül. Válassz egy időpontot, menj be egyedül a Trafó Kabinjába, zárd magadra az ajtót, vegyél le mindent, tegyél le mindent, és táncolj, mintha nem lenne holnap.
Szerelemkert
Szerelmi vágy, szerelmi álom
Emléke, fénye űz feléd,
Keresem az elvesztett édent,
Remények, álmok édenét...
Amikor én rajongó vággyal
Követlek, várlak tégedet,
A multnak álma száll meg akkor:
A mult és az emlékezet...
(Ady Endre: A múltért)
Önfeledt nevetés és torokszorító pillanatok két felvonásban két remek színésznőtől, Hűvösvölgyi Ildikótól és Bencze Ilonától.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!