Magyar rockzenész, színész, zeneszerző.
A magyar rocktörténet számos nagy pillanatának szereplője, alakítója. A Jézus Krisztus szupersztár magyarországi ősbemutatójának címszereplője, az első magyar rockopera, a Sztárcsinálók premierjén Péter apostol szólamát énekelte. A Rock Színház alapító tagja.
A faipari iskola elvégzése után (famintakészítő), gitározni, énekelni tanult és különböző zenekarokban játszott (Sankó, Sakk Matt, Korong, Európa együttes). Ezzel párhuzamosan a hetvenes években kortárs költők verseinek megzenésítésével is foglalkozott.
Irodalmi műsorokban közreműködött, mint gitárkísérő, például a Radnóti Színpadon. A Korong együttessel játszott először Magyarországon részleteket a Jézus Krisztus Szupersztárból, Miklós Tibor magyar szövegével, amiért 1972-ben letiltották a zenekart. Színházi szakemberek támogatásával került a Kazán István vezette rövid életű Bartók Színházba, ahol zenés darabokban játszott mint gitáros, és a Korong tagjaként szerzőként is közreműködött (Férfikor, A perbefogott diák).
1975-ben az Operettszínház következett, ahol szintén gitárosként, majd társszerzőként szerepelt a Korong együttes tagjaival (Az ellopott futár).
1980-ban a Rock Színház alapítójaként kezdődött a színészi pályája, ahol olyan tanároktól volt lehetősége tanulni, mint Máté Lajos (színészmesterség), Jeszenszky Géza (jazz balett) Monthág Imre (beszédtechnika).
1987-ben szerezte meg a színész 1 minősítést A Rock Színház 1996-ban betagozódott a Budapesti Operettszínházba,
2009 óta nyugdíjasként foglalkoztatják.
2008-ban megkapta a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat.
Szerepei:
A Rock Színházban:
Webber-Tim Rice:
- Jézus Krisztus Szupersztár (Címszerep, Heródes, Pilátus)
- Evita (Dolan)
Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor: Sztárcsinálók (Péter apostol)
Kemény Gábor-Kocsák Tibor-Miklós Tibor: A krónikás (Jósafát, Saul szelleme)
Várkonyi Mátyás-Béres Attila: Bábjátékos (Címszerep)
Claude-Michel Schönberg: Nyomorultak (Thenardier)
Benny Anderson-Björn Ulvacus-Tim Rice: Sakk (Bíró)
Várkonyi Mátyás: Dorian Gray (Basil)
A Fővárosi Operettszínházban:
Gerard Presgurvic:
- Rómeó és Júlia (Capulet)
- Elfújta a szél (dr. Meade)
Sylvester Lévay:
- Elizabeth (Grünne gróf)
- Mozart (Fridolin Weber, Thorwald)
- Rebecca – A Manderley-ház asszonya (Giles)
- Marie Antoinette – Boehmer
Alan Menken: Szépség és szörnyeteg (Maurice, Belle papája)
Kocsák Tibor-Somogyi Szilárd-Miklós Tibor: Abigél (Mráz úr, az üveges)
Szakcsi Lakatos Béla-Müller Péter Sziámi-Kerényi Miklós Gábor: Szentivánéji álom (Vackor)
Tamási Áron-Tolcsvay László: Ördögölő Józsiás (Lámsza, Tündérország öreg királya)
Film
Sacra Corona (2001)
Kisváros (1998–2000)
Argo (2004)
Csak szex és más semmi (2005)
Made in Hungaria (2009)
Mintaapák (2020)
A Szépség és a Szörnyeteg
Budapesti Operettszínház
A Szépség és a Szörnyeteg
Budapesti Operettszínház
Abigél
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Abigél
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Abigél
Budapesti Operettszínház
Abigél
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Abigél - musical
Budapesti Operettszínház
Abigél - musical
Budapesti Operettszínház
Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje című musical
Broadway Ticket Hungary Kft..
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
- Leopold Mária Lippert Weilersheim herceg
Elisabeth
Budapesti Operettszínház
Elisabeth
Budapesti Operettszínház.
Elisabeth
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Koldusopera
Thália Színház
Koldusopera-musical
Budapesti Operettszínház
Lévay-Kunze: ELISABETH
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical
Budapesti Tavaszi Fesztivál
Machiavelli: Mandragóra
Gyulai Várszínház
Machiavelli: Mandragóra (vígjáték)
Art Színtér
Machiavelli: Mandragóra (zenés vígjáték)
Art Színtér
Machiavelli: Mandragóra - PREMIER
Art Színtér
Mandragóra (Sáfár Mónika, Csuha Lajos, Barát Attila, Kisfaludy Zsófia, Jerger Balázs, Kazári András,
Art Színtér
Maya
Budapesti Operettszínház
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház.
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház
Monte Cristo grófja
Budapesti Operettszínház
Mozart!
Budapesti Operettszínház
Once/Egyszer...
MADÁCH SZÍNHÁZ
Ördögölő Józsiás
Budapesti Operettszínház
- Lámsza, Tündérország királya
Rebecca
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical
Budapesti Operettszínház
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical
Budapesti Operettszínház
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház
Rómeó és Júlia
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház.
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház.
Rómeó és Júlia
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Rómeó és Júlia - musical
Budapesti Operettszínház
Rómeó és Júlia - musical
Budapesti Operettszínház
RÓMEÓ ÉS JÚLIA - musical 2023
Broadway Ticket Hungary Kft..
Rudolf
Budapesti Operettszínház
Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház
Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház
SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA
PS Produkció Kft.
Tündöklő csillagok - ünnepi gálakoncert
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
- rockzenész, színész, zeneszerző
Várkonyi Mátyás Színtársulás: Messiás.ma - Rockoratorikus passió Händel oratóriuma nyomán
Müpa
X Abigél
Budapesti Operettszínház
X Elisabeth
Budapesti Operettszínház
X Szentivánéji álom
Budapesti Operettszínház
xcFame - A Hírnév ára
Budapesti Operettszínház
XMiss Saigon
Budapesti Operettszínház
xMozart!
Budapesti Operettszínház
zzA kék madár
Budapesti Operettszínház
zzA Notre Dame-i toronyőr
Budapesti Operettszínház
zzElfújta a szél
Budapesti Operettszínház
zzKékszakáll
Budapesti Operettszínház
zzMarie Antoinette
Budapesti Operettszínház
zzRebecca
Budapesti Operettszínház