művész


Gálffi  László
2

Gálffi László

Született: 1952. november 16. (Budapest)

Színész, rendező.

1975-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Abban az évben a Vígszínházhoz szerződött, ahol 1999-ig játszott, majd szabadfoglalkozású színész lett, 2004-től az Örkény István Színház tagja. A 2023/2024-es évadra alkotói szabadságra ment.

1994-től 2010-ig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen művészi beszédet. 2003-ban…

 Tovább

Aktuális programok


LOVE LETTERS

MOM Kulturális Központ

Romantikus levelezés két részben Orlai Produkció

Isten

Örkény István Színház

Az eutanázia kérdése az ókor óta foglalkoztatja a közvéleményt. Szókratész, Platón és Seneca is támogatta, de az orvostudomány megalapítója,…

Színész, rendező.

1975-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Abban az évben a Vígszínházhoz szerződött, ahol 1999-ig játszott, majd szabadfoglalkozású színész lett, 2004-től az Örkény István Színház tagja. A 2023/2024-es évadra alkotói szabadságra ment.

1994-től 2010-ig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen művészi beszédet. 2003-ban DLA fokozatot szerzett, 2008-tól az egyetem docense. 2008-as szívrohama után felhagyott a tanítással.

Díjak, elismerések:
Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (1980, 1996)
Ajtay Andor-emlékdíj (1980, 1990)
Jászai Mari-díj (1984)
Ruttkai Éva-emlékdíj (1991)
Mensáros László-emlékérem (1994)
Hekuba-díj (1994)
A színházi találkozó díja (1994, 2000)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996)
Színikritikusok díja (2000/2001)
A fővárosi önkormányzat díja (2001)
Érdemes művész (2003)
Arlecchino-díj: legjobb férfi alakítás (2004, 2018)
Súgó Csiga díj (2005)
Bilicsi-díj (2005)
Kossuth-díj (2007)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2010)
Gábor Miklós-díj (2013)
Arany Medál díj – Az év színésze (2015)
Pünkösti Andor-díj (2015)
Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb férfi alakítás díja (2015)
Páger Antal-színészdíj (2018)
Pro Artis Erzsébetváros-díj (2021)
Prima Primissima díj (2022)
Magyar Mozgókép Díj - legjobb férfi mellékszereplő (2024)

Színházi szerepeiből:
Schaffer: Equus - Alan Strang 2011.
Schaffer: Amadeus - Mozart
Rimbaud: Egy évad a pokolban, Szív dobog a reverenda alatt- monodrámák
O'Neill: Amerikai Elektra - Orin
Lessing: Bölcs Náthán - Lovag 1986.
Shakespeare: II. Richárd - címszerep
Shakespeare: Othello - Jago 1996.
Marlowe: II. Edward - címszerep
Zsolt Béla: Erzsébetváros - Torkos
Feydeau: Bolha a fülbe - Camille Chandebise
Katona: Bánk bán - címszerep 1996.
Goethe: Faust - címszerep 2000.
Philoktétész (2000) - Philoktétész, Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház
Ibsen: Nóra (2001) - Krogstad, Vígszínház
Oidipusz király és Oidipusz Kolónoszban (2002) - Oidipusz, Veszprémi Petőfi Színház
Örkény István: Pisti a vérzivatarban (2004) - Pisti, Vígszínház
Jerzy Andrzejewski: Sötétség borítja a Földet (2004) - Tomás de Torquemada atya, Thália Színház
Csárdáskirálynő (2005) - Kerekes Ferkó, Szegedi Szabadtéri Játékok
Love Letters - Szerelmes levelek (2006) - Kék Produkció
Böll: Katharina Blum elveszett tisztessége (2008) - Dr. Hubert Blorna, Pesti Színház
Bunuel: Az öldöklő angyal (2008) - Nobile, Kék Produkció
Menchell: Sírpiknik (2009) - A férfi, Thália Színház
Shakespeare: Lear király (2010) - Gloucester grófja, Nemzeti Színház
Csehov: Ványa bácsi (2010) - Ványa bácsi, Vígszínház
Neil Simon: Ölelj át! (2011) - George Schneider, Thália Színház
Murrell: Az isteni Sarah (2012) - Orlai Produkciós Iroda

Rendezéseiből:
Dosztojevszkij: Fehér éjszakák (2003) - Thália Színház
A láthatatlan ház (film)
Baal (2009) - Színház- és Filmművészeti Egyetem, osztályvezető tanár
Azaz (2009) - Színház- és Filmművészeti Egyetem, osztályvezető tanár
Tiszántúli Emanuelle (2010) - Színház- és Filmművészeti Egyetem, osztályvezető tanár
Csehov: Cseresznyéskert (2010) - Színház- és Filmművészeti Egyetem, osztályvezető tanár
A goborló (2010) - Színház- és Filmművészeti Egyetem, osztályvezető tanár
Ronald Harwood: A nagy négyes (2011) - Orlai Produkciós Iroda
 
TV/Film:
A kenguru (1975) - Varjú István, r. Zsombolyai János
Zokogó majom (1978) - TV-sorozat - r. Várkonyi Gábor
A Danton-ügy (1978) - Desmoulins, r. Horváth Z. Gergely
Philemon és Baucis (1979) - Sebesült fiatalember, r. Makk Károly
Ki beszél itt szerelemről? (1979) - Bohus Tamás, r. Bacsó Péter
Két történet a félmúltból (1979) - Sebesült férfi, r. Makk Károly
Áramütés (1979) - r. Bacsó Péter
IV. Henrik király (1980) - IV. Henrik, r. Esztergályos Károly
Requiem (1981) - Pele Gyula, r. Fábry Zoltán
Anna (1981) - Péter, r. Mészáros Márta
A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon (1981) - r. Jancsó Miklós
Protestánsok (1982) - János, r. Székely János
Liszt Ferenc (1982) - TV-sorozat, Chopin, r. Szinetár Miklós
Wagner (1983) - TV-sorozat, II. Ludwig, r. Tony Palmer
Jób lázadása (1983) - Cirkuszos, r. Kabay Barna, Gyöngyössy Imre
Hajnali párbeszéd (1986) - r. Esztergályos Károly
Dráma a vadászaton (1987) - r. Esztergályos Károly
Jézus Krisztus horoszkópja (1988) - Nyomozó, r. Esztergályos Károly
Levelek a zárdából (1989) - r. Esztergályos Károly
Anna filmje (1992) - r. Molnár György
István a király (1992) - István király, r. Esztergályos Károly
Blue Box (1993) - r. Káldor Elemér
Vigyázók (1993) - Viktor, r. Sára Sándor
Így írtok ti (1994) - r. Esztergályos Károly
Csajok (1995) - Laci, r. Szabó Ildikó
Feltámadás Makucskán (1995) - r. Esztergályos Károly
Függő (1995) - r. Farkas Jenő
Szenvedély (1997) - A pap, r. Fehér György
6:3 avagy, játszd újra Tutti (1998) - r. Tímár Péter
A napfény íze (1999) - Rossa, r. Szabó István
A csodálatos mandarin (2000) - Csavargó, r. Mészáros Márta
A láthatatlan ház (2001) - rendező és operatőr Gálffi László
A szívárvány harcosa (2001) - M. Holló János, r. Havas Péter
Torzók (2001) - Nyitrai, r. Sopsics Árpád
Párversek (2003) - versösszeállítás, r. Vízi Mária
Ebéd (2004) - tévéjáték, r. Esztergályos Károly
Férfiakt (2006) - Az író, r. Esztergályos Károly
Konrád György: Fenn a hegyen (2006) - tévéjáték, r. Seres Tamás
Örkény-lexikon (2006) - tévéfilm, r. Esztergályos Károly
Nyugalom (2008) - Mentős, r. Alföldi Róbert
Pisztácia (2009) - Jakab Laci, r. Zsombolyai János
Oda az igazság! (2009) - Mátyás király, r. Jancsó Miklós
Társas játék - sorozat (2011) - r. Fonyó Gergely, Herendi Gábor
Bevallott múlt - A Terror Háza Múzeum első tíz éve - dokumentumfilm (2012) - r. M. Nagy Richárd

Szerepei az Örkény Színházban:
Mi újság múlt század? , 2001
Puskin: Borisz Godunov - Borisz cár, 2002.
Dylan Thomas: a mi erdőnk alján - 2002.
Barker: Jelenetek egy kivégzésből - Urgentio, 2002.
Shakespeare: A hárpia megzabolázása - Petruchio, 2003.
Ionesco: A kopasz énekesnő - Tűzoltóparancsnok, 2003.
Ionesco: Különóra - A tanár, 2003.
Csehov: Sirály - Dorn, orvos, 2004.
Molnár Ferenc: Az üvegcipő - Sípos, 2005.
Odüsszeusz Toursz - Odüsszeusz, 2005.
Shakespeare: Vízkereszt vagy.... - Malvolio, 2006.
Nyugat 2008-1908, 2008.
Moliére: A mizantróp - Alceste, 2008.
Julian Crouch - Phelim McDermott: Jógyerekek Képeskönyve - Dr Roboz, 2008.
Virrasztó éji felleg, 2009.
Bergman: Dúl-fúl, és elnémul - Carl Akerblom, 2010.
Henrik Ibsen: Peer Gynt - Utas, 2012.
Heinrich Mann: A Kék Angyal - Osvány, 2013.
Mohácsi testvérek: A képzelt beteg - Argan, 2013.
e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY, 2014.
Dürrenmatt: János király - II. Fülöp, Franciaország királya, 2011.
Shakesperae: A vihar - Prospero, 2012.
Liliomfi - Szilvai Tódor 2012.
Három nővér - Csebutikin 2016.
A Bernhardi-ügy - Dr. Flint Professzor, közoktatásügyi miniszter 2015.
Mesél a bécsi erdő - Lovaskapitány

2019/2020
Csoda és Kósza - Kósza
Hamlet - Hamlet apjának szelleme, Sírásó, Első Színész
Anyám tyúkja (1.)
Az ügynök halála - Willy Loman
Anyám tyúkja (2.)
József és testvérei - Az idős Jákob
A mélyben - Luka
Kertész utcai Shaxpeare-mosó - Herczeg

"Virrasztó éji felleg"

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A Bernhardi-ügy

A Bernhardi-ügy

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • DR. FLINT PROFESSZOR, közoktatásügyi miniszter
A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR

A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • DR. FLINT, vallás-, közoktatás- és egészségügyi miniszter
A Kék Angyal

A Kék Angyal

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Osvány, gimnáziumi tanár, csúfnevén Posvány
A Kék Angyal.

A Kék Angyal.

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A képzelt beteg

A képzelt beteg

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Argan, képzelt beteg
A képzelt beteg

A képzelt beteg

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Argan, képzelt beteg
A mélyben (Éjjeli menedékhely)

A mélyben (Éjjeli menedékhely)

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Luka
A mizantróp

A mizantróp

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Alceste
A nagy négyes

A nagy négyes

Belvárosi Színház
  • Rendező
A nagy négyes

A nagy négyes

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rendező
A nagy négyes

A nagy négyes

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
A nagy négyes

A nagy négyes

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Rendező
A NAGY NÉGYES

A NAGY NÉGYES

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Rendező
A nagy négyes

A nagy négyes

Békéscsabai Jókai Színház
  • Rendező
A nagy négyes

A nagy négyes

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
A nagy négyes

A nagy négyes

Vörösmarty Színház
  • Rendező
A nagy négyes

A nagy négyes

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
A NAGY NÉGYES

A NAGY NÉGYES

Óbudai Kultúrális Központ
  • Rendező
A NAGY NÉGYES

A NAGY NÉGYES

Vörösmarty Színház
  • Rendező
A nagy négyes - Orlay produkció

A nagy négyes - Orlay produkció

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Rendező
A szecsuáni jó ember

A szecsuáni jó ember

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • A SZŐNYEGKERESKEDŐ
A vihar

A vihar

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • PROSPERO, Milánó jog szerinti fejedelme
A. R. Gurney: Love Letters

A. R. Gurney: Love Letters

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Színész
Anyám tyúkja

Anyám tyúkja

Pécsi Nemzeti Színház
  • Színész
Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR

Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
ANYÁM TYÚKJA (2.)

ANYÁM TYÚKJA (2.)

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR

Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Anyám tyúkja I.

Anyám tyúkja I.

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Aranytó

Aranytó

Belvárosi Színház
  • Rendező
Aranytó

Aranytó

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
Aranytó

Aranytó

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
Aranytó

Aranytó

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Aranytó

Aranytó

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
Aranytó

Aranytó

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Rendező
Aranytó

Aranytó

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Aranytó

Aranytó

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
ARANYTÓ - Orlai Produkció

ARANYTÓ - Orlai Produkció

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Rendező
Aranytó - szakmai bemutató

Aranytó - szakmai bemutató

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
Aranytó - Szentendrei Teátrum és Orlai Produkciós Iroda

Aranytó - Szentendrei Teátrum és Orlai Produkciós Iroda

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Rendező
AZ ISTENI SARAH

AZ ISTENI SARAH

Belvárosi Színház
  • Georges Pitou
Az isteni Sarah

Az isteni Sarah

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • GEORGES PITOU
Az isteni Sarah

Az isteni Sarah

Szegedi Nemzeti Színház
  • Színész
Az oroszlán télen

Az oroszlán télen

Belvárosi Színház
  • Színész
Az oroszlán télen

Az oroszlán télen

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • II. Henrik, angol király
Az oroszlán télen

Az oroszlán télen

Móricz Zsigmond Színház
  • II. Henrik, angol király
Az oroszlán télen

Az oroszlán télen

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • II. Henrik, angol király
AZ OROSZLÁN TÉLEN - Orlai Produkció

AZ OROSZLÁN TÉLEN - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • II. Henrik, angol király
Az ügynök halála

Az ügynök halála

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Willy Loman
Az ügynök halála-VÁROSMAJOR

Az ügynök halála-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Willy Loman
Az üvegcipő

Az üvegcipő

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Sipos
Az üvegcipő

Az üvegcipő

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Sipos
Beszélő levelek - Január

Beszélő levelek - Január

Műhely Produkció
  • Színész
Beszélő levelek- június

Beszélő levelek- június

Műhely Produkció
  • Színész
Budapest Táncszínház: Kislányom, Anne Frank

Budapest Táncszínház: Kislányom, Anne Frank

Pécsi Nemzeti Színház
  • Otto Frank
Csoda és Kósza

Csoda és Kósza

Pécsi Nemzeti Színház
  • Színész
Csoda, hogy élünk

Csoda, hogy élünk

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • GÁL MÁTYÁS – megbecsült költő
Dúl-fúl, és elnémul

Dúl-fúl, és elnémul

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Carl Akerblom, mérnök és feltaláló, 54 éves
e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY

e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
E föld befogad avagy számodra hely

E föld befogad avagy számodra hely

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
E. Thompson: Aranytó - prózai színpadi előadás

E. Thompson: Aranytó - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Rendező
Ernest Thompson: Aranytó

Ernest Thompson: Aranytó

Lovarda
  • Rendező
ERNEST THOMPSON: ARANYTÓ

ERNEST THOMPSON: ARANYTÓ

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Rendező
Eszter / Kislányom, Anne Frank

Eszter / Kislányom, Anne Frank

Győri Nemzeti Színház
  • Otto Frank
Hamlet

Hamlet

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Hamlet apjának szelleme. Sírásó. Első Színész, a betétdarabban Király
Hamlet

Hamlet

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Első színész, a betétdarabban Király
Három nővér

Három nővér

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Csebutikin
Három nővér-VÁROSMAJOR

Három nővér-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Csebutikin
Ivan Menchell: Sírpiknik

Ivan Menchell: Sírpiknik

Kölcsey Központ
  • A férfi
János király

János király

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • II. FÜLÖP, Franciaország királya
János király

János király

Gyulai Várszínház
  • II. FÜLÖP, Franciaország királya
JÁNOS KIRÁLY

JÁNOS KIRÁLY

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • II. Fülöp, Franciaország királya
JELENETEK A BÁBUK ÉLETÉBŐL

JELENETEK A BÁBUK ÉLETÉBŐL

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Tim Mandelbaum
Jógyerekek képeskönyve

Jógyerekek képeskönyve

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Dr Roboz
Jógyerekek képeskönyve.

Jógyerekek képeskönyve.

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Dr Roboz
John Murrell: AZ ISTENI SARAH

John Murrell: AZ ISTENI SARAH

Kisfaludy Színház
  • Georges Pitou
József és testvérei

József és testvérei

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Kean

Kean

Thália Színház
  • Kean
Kean

Kean

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Kean
Kertész utcai Shaxpeare-mosó SZ!

Kertész utcai Shaxpeare-mosó SZ!

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • HERCZEG
Kihagyhatatlan

Kihagyhatatlan

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Kislányom, Anne Frank

Kislányom, Anne Frank

Nemzeti Táncszínház
  • Otto Frank
Kislányom, Anne Frank MOM

Kislányom, Anne Frank MOM

Nemzeti Táncszínház
  • Otto Frank
KSZF2016 - Aranytó

KSZF2016 - Aranytó

Kisfaludy Színház
  • Rendező
KSZF2016 - Kisfaludy Bérlet három előadásra (Aranytó, Shakespeare Hős(n)ök, Figaro házassága)

KSZF2016 - Kisfaludy Bérlet három előadásra (Aranytó, Shakespeare Hős(n)ök, Figaro házassága)

Kisfaludy Színház
  • Színész
Különóra - A kopasz énekesnő

Különóra - A kopasz énekesnő

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • A tanár, Tűzoltóparancsnok
Liliomfi

Liliomfi

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Szilvai Tódor, oktató
Liliomfi - VÁROSMAJOR

Liliomfi - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Szilvai Tódor, oktató
Lót - Szodomában kövérebb a fű

Lót - Szodomában kövérebb a fű

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • LÓT
Love Letters

Love Letters

Weöres Sándor Színház
  • ANDY
Love Letters

Love Letters

Belvárosi Színház
  • Játssza
Love Letters

Love Letters

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Színész
Love Letters (Szerelmes levelek)

Love Letters (Szerelmes levelek)

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • ANDY
LOVE LETTERS (Szerelmes levelek)

LOVE LETTERS (Szerelmes levelek)

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • ANDY
Love letters (Szerelmes levelek)

Love letters (Szerelmes levelek)

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Andy
LOVE LETTERS - Orlai Produkció

LOVE LETTERS - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Love Letters - Orlai Produkció

Love Letters - Orlai Produkció

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Andy
LOVE LETTERS - romantikus levelezés 2 részben

LOVE LETTERS - romantikus levelezés 2 részben

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Love Letters - Romantikus levelezés két részben

Love Letters - Romantikus levelezés két részben

Kisfaludy Színház
  • Színész
Love Letters - romantikus levelezés két részben színdarab

Love Letters - romantikus levelezés két részben színdarab

Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • Színész
Mesél a bécsi erdő

Mesél a bécsi erdő

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • LOVASKAPITÁNY
Mesél a bécsi erdő-VÁROSMAJOR

Mesél a bécsi erdő-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • LOVASKAPITÁNY
Nyílt próba - Jelenetek a bábuk életéből

Nyílt próba - Jelenetek a bábuk életéből

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • TIM MANDELBAUM
Nyílt próba: Isten

Nyílt próba: Isten

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Richard Gärtner
Nyugat  2008-1908

Nyugat 2008-1908

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Ölelj át!

Ölelj át!

Thália Színház
  • George Schneider
Ölelj át! Bemutató

Ölelj át! Bemutató

Thália Színház
  • George Schneider
Olvasópróba-demó: Isten

Olvasópróba-demó: Isten

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Richard Gärtner
Peer Gynt

Peer Gynt

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Peer Gynt

Peer Gynt

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Robert Harwood: A nagy négyes - prózai színpadi előadás

Robert Harwood: A nagy négyes - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Rendező
Robert Harwood: A nagy négyes - prózai színpadi előadás

Robert Harwood: A nagy négyes - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Rendező
Ronald Harwood: A nagy négyes - az Orlai Produkciós Iroda előadása

Ronald Harwood: A nagy négyes - az Orlai Produkciós Iroda előadása

Kölcsey Központ
  • Rendező
RUSZT SZÍNHÁZA

RUSZT SZÍNHÁZA

Weöres Sándor Színház
  • Színész
Shakespeare: Hamlet BTF

Shakespeare: Hamlet BTF

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Színész
Shakespeare: Lear – bemutató

Shakespeare: Lear – bemutató

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Gloucester
SÍRPIKNIK

SÍRPIKNIK

Thália Színház
  • A Férfi
Sírpiknik

Sírpiknik

Jászai Mari Színház, Népház
  • Sam
Sírpiknik

Sírpiknik

Szegedi Nemzeti Színház
  • A férfi
Sírpiknik

Sírpiknik

Veszprémi Petőfi Színház
  • A Férfi
Sírpiknik

Sírpiknik

Belvárosi Színház
  • Sam
Sírpiknik

Sírpiknik

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Sam
Sírpiknik

Sírpiknik

Vörösmarty Színház
  • Sam
Sírpiknik - tragikomédia

Sírpiknik - tragikomédia

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Sam
Spiró György és Gálffi László estje: Ki volt Lénárd Sándor?

Spiró György és Gálffi László estje: Ki volt Lénárd Sándor?

Spinoza Színház
  • Színész
SZÁZ ÉV MAGÁNY - Táncjáték egy részben - A Budapest Táncszínház előadása

SZÁZ ÉV MAGÁNY - Táncjáték egy részben - A Budapest Táncszínház előadása

Kölcsey Központ
  • Színész
Szerelmes levelek

Szerelmes levelek

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Színész
Ványa bácsi

Ványa bácsi

Vígszínház
  • VOJNYICKIJ Ivan Petrovics (VÁNYA BÁCSI), a fia
Vízkereszt...

Vízkereszt...

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • MALVOLIO, nemesember, háznagy Oliviánál
W. Shakespeare: Lear király

W. Shakespeare: Lear király

Nemzeti Színház
  • Gloucester
Zsámbéki Nyári Színház - Love Letters (Szerelmes levelek) - romantikus levelezés két részben

Zsámbéki Nyári Színház - Love Letters (Szerelmes levelek) - romantikus levelezés két részben

Általános
  • Játssza

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Készítette: NeoSoft
Fel