művész


Jász András
5

Jász András

Született: November 10.

1978-ban született Budapesten. Édesapja hatására kezdett el zenét tanulni a zuglói Szent István Király Zeneiskolában. Hat éves korától zongorázott, szaxofontanulmányait pedig tizennégy évesen kezdte el ugyanitt. A klasszikus zene szeretete mellett már érezte, hogy a szíve igazából a blues és a jazz felé húz.
Érettségi után különböző zenekarokban…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

1978-ban született Budapesten. Édesapja hatására kezdett el zenét tanulni a zuglói Szent István Király Zeneiskolában. Hat éves korától zongorázott, szaxofontanulmányait pedig tizennégy évesen kezdte el ugyanitt. A klasszikus zene szeretete mellett már érezte, hogy a szíve igazából a blues és a jazz felé húz.
Érettségi után különböző zenekarokban játszott, majd beiratkozott az Erkel Ferenc Zeneiskolába.
2003-ban nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-szaxofon szakára és itt diplomázott 2007 májusában. Tanárai és mesterei voltak: Elek István, Borbély Mihály és Kollmann Gábor.

2006-ban részt vett Branford Marsalis mesterkurzusán, Kuala Lumpurban, ami nagyban meghatározza szaxofonos pályája jelenlegi szakaszát. Diplomakoncertjét a Tiszavirág zenekarral játszotta, ahol a két szaxofon - ritmus szekció felállás lehetőségeit tágítják és megpróbálnak a lehető legnagyobb improvizációs szabadságra törekedni. Fontosnak tartják a "kamarazene" jelleget és főként saját szerzeményeket játszanak. Volt szerencséjük fellépni Magyarország nagyobb városainak jazzklubjaiban és 2007 szeptemberében a budapesti MOL Jazzfesztiválon.
A Jambalaya zenekarban Nemes Zoltán zongorista vezetésével játszanak new orleans-i zenét, melyben a tradícionális "fekete zenék", a blues és a jazz ötvöződik. 2007 áprilisában a Gronau Jazzfesztiválon játszottak nagy sikerrel.
2006 nyarán Jackie Orszáczky-val játszhatott magyarországi és erdélyi turnéján.

A Ghymes együttesben 2008 nyarától játszik.

Egyéb zenekarok:
Tiszavirág, Jambalaya, Tóth Vera zenekara, Hoffmann Mónika zenekara, Jász András trió, Bossa Retronova, Mujahid Zoltán és a Freak!

Bor és a Lányka Szarka Gyula-Szarvas József zenés estje

Bor és a Lányka Szarka Gyula-Szarvas József zenés estje

Thália Színház
  • Színész
Bor és lányka Szarka Gyula és Szarvas József estje

Bor és lányka Szarka Gyula és Szarvas József estje

Thália Színház
  • fúvós hangszerek
GHYMES  EGYÜTTES: A SZIKRASZEMŰ - lemezbemutató koncert

GHYMES EGYÜTTES: A SZIKRASZEMŰ - lemezbemutató koncert

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • szaxofon
Ghymes - Harmónia koncertje

Ghymes - Harmónia koncertje

GAG Management Kft.
  • szaxofon
Ghymes - Harmónia koncertje

Ghymes - Harmónia koncertje

GAG Management Kft.
  • szaxofon
Ghymes koncert

Ghymes koncert

Új Színház
  • szaxofon
GHYMES zenekar gyermek koncertje

GHYMES zenekar gyermek koncertje

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • szaxofon
Ghymes: Summa - MR2 Akusztik+ a Müpából

Ghymes: Summa - MR2 Akusztik+ a Müpából

Müpa
  • szaxofon
Iván Szandra és Jász András - I heart swing

Iván Szandra és Jász András - I heart swing

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Egyéb
Koktélbár és Stereo Swing

Koktélbár és Stereo Swing

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
  • Szaxofon
OFF Klubkoncert - Stereo Swing klubkoncert

OFF Klubkoncert - Stereo Swing klubkoncert

Általános
  • Szaxofon
PénteK13 – Évzáró Stereo Swing koncert és Retro Disco Party DJ Tóbiással

PénteK13 – Évzáró Stereo Swing koncert és Retro Disco Party DJ Tóbiással

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • szaxofon
Szikraszemű - Ghymes együttes koncertje

Szikraszemű - Ghymes együttes koncertje

Óbudai Kultúrális Központ
  • Színész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Készítette: NeoSoft
Fel