Táncművész, koreográfus, művészeti vezető.
1978-1988-ig Dunaújvárosban lakott és ott is járt iskolába. 1988-1996-ig Pécsett élt és ott folytatta tanulmányait. 1996-ban végzett a Pécsi Művészeti Szakközép Iskola Tánc tagozatán, ahol Klasszikus balett, Színpadi tánc, Néptánc, Akrobatika, Színészet, Emelés, Művészettörténet, Balettelmélet szakmai tárgyakból kapott képzést. Még a középiskola elvégzése előtt illetve alatt édesapja Rovó Attila amatőr moderntánc együttesének volt a tagja 7 éven keresztül. Iskolai évei alatt nyaranta részt vett tánckurzusokon, ahol Graham technikát, Limón technikát, Jazz táncot, Klasszikus balettet, tanulhatott. Az iskola elvégzése és a sikeres érettségi után még 1996-ban a Győri Nemzeti Színház Tánckarába szerződött. 1997-ben vendégként részt vett a Győri Balett Operaház Fantomja című produkciójában Libor Vaculik és Kiss János meghívására. 1996 óta több darabban táncolt szólót. Hobbiként Hip-hop és Show tánccal foglalkozik, és tagja a Magyar Divat és Sporttánc Szövetségnek ahol versenyzői több Magyar Bajnoki címet, Európa Bajnoki 1.helyet és Világbajnoki 1. illetve 2. és 3. helyet szereztek az elmúlt évek során. 2001-ben és 2004-ben Nívódíjat, 2003-ban és 2005-ben valamint 2006-ban Sporttáncok Mestere kitüntetést vehetett át a Magyar Divat és Sporttánc Szövetség elnökségétől munkássága elismeréseként. Versenyzőként 2004-2005-ben 3 országos bajnoki 1 Magyar bajnoki címet, Európa bajnoki 2. és Világbajnoki 3. helyezést ért el partnerével, Simon Renátával felnőtt korcsoportban. 2004-ben Érdemes sporttáncos, és az év felnőtt táncosa díjat vehetett át a szövetségtől.
Részt vetett egy Izraeli és két Olaszországi turnén a Győri Nemzeti Színház tagjaként. Magánúton számos nemzetközi fellépésen vett részt többek között: Angliában, Franciaországban, Csehországban, Horvátországban, Németországban. Koreográfusként meghívásra dolgozott Németországban, az Európa- Parkban, ahol formációs koreográfiát készített. Végzett Társastánc tanfolyamot és Modelliskolát. Statisztaként és szöveges szereplőként több darabban vett részt olyan rendezők irányítása mellett mint Tordy Géza, Almási Éva, Böhm György, Korcsmáros György, Ács János, Bor József.
Jelenleg a Vörösmarty Színház táncművésze, illetve a Megadance Székesfehérvári Táncszínház egyesületnél művészeti vezető és táncművész.
Színházi munkáiból:
2020 Az ember tragédiája 2.0 (Bemutató 2020. október 31.)
2020 Az a szép, fényes nap - koreográfus (Bemutató 2020. január 25.)
2019 80 nap alatt a föld körül (Bemutató 2019. február 23.)
2018 Az ember tragédiája 1. (Bemutató 2018. december 1.)
2017 Jóembert keresünk (Bemutató 2017. október 25.)
2017 A Pál utcai fiúk - koreográfus-asszisztens (Bemutató 2017. szeptember 16.)
2017 Pukedli - Hajsza (Bemutató 2017. január 19.)
2017 Carmen (Bemutató 2017. március 4.)
2016 Figaro házassága (Bemutató 2016. november 5.)
2016 Száll a kakukk fészkére (Bemutató 2016. április 2.)
2016 Pukedli (Bemutató 2016. december 26.)
2015 Vérnász (Bemutató 2015. január 17.)
2015 Csókos asszony (Bemutató 2015. szeptember 26.)
2015 Abigél - koreográfus (Bemutató 2015. december 18.)
2015 Hamlet (Bemutató 2015. április 18.)
2015 Hekabé - szereplő (Bemutató 2015. november 18.)
2014 Pillangó (Bemutató 2014. január 11.)
2014 Őfelsége komédiása - további szereplő (Bemutató 2014. október 18.)
2014 3:1 a szerelem javára (Bemutató 2014. július 31.)
2013 Don Carlos - további szereplő (Bemutató 2013. január 12.)
2012 Lili bárónő (Bemutató 2012. december 15.)
2012 Pantalone házassága (Commedia dell'arte) - koreográfus (Bemutató 2012. szeptember 25.)
2011 Csárdáskirálynő - további szereplő (Bemutató 2011. december 2.)
2010 Pán Péter - tánc (Bemutató 2010. október 22.)
2010 A kommunizmus története elmebetegeknek (Bemutató 2010. március 5.)
2010 Vízkereszt, vagy bánom is én - tánc (Bemutató 2010. április 16.)
2008 Made in Hungária - tánckar
2008 Őrült nők ketrece (Bemutató 2008. szeptember 27.)
2008 Szentivánéji álom (Bemutató 2008. február 23.)
2008 Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (Bemutató 2008. július 5.)
2007 A dzsungel könyve - közreműködő (Bemutató 2007. november 10.)
2002 Pipifarm - The Best Little Whorehouse in Texas
Csónak, avagy az özönvíz előtt
"Áttáncolt 15 év"
Vörösmarty Színház
2017. Humor Hétvége Anconai szerelmesek
Thália Színház
56 csepp vér
Vörösmarty Színház
A padlás - jótékonysági előadás
Vörösmarty Színház
A Pál utcai fiúk
Vörösmarty Színház
A Pál utcai fiúk
Móricz Zsigmond Színház
A Pál utcai fiúk
Vörösmarty Színház
Anconai szerelmesek
Vörösmarty Színház
Az a szép fényes nap
Vörösmarty Színház
Az ember tragédiája 2.0
Vörösmarty Színház
Az öreg hölgy látogatása
Vörösmarty Színház
Carmen
Vörösmarty Színház
Csókos asszony
Vörösmarty Színház
Diótörőcske
Vörösmarty Színház
Figaro házassága
Vörösmarty Színház
Hamlet - Székesfehérvár
Vígszínház Nonprofit Kft.
HAPCIKIRÁLY (8+)
Csiky Gergely Színház
Hekabé
Vörösmarty Színház
Julius Caesar
Vörösmarty Színház
- Ács / Plebejus / 1 Katona
Kakukkfészek
Vörösmarty Színház
Lili bárónő
Vörösmarty Színház
Megadance 25 - Jubileumi Táncgála
Vörösmarty Színház
Móricz Zsigmond - Gyökössy Zsolt: Pillangó
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
MY FAIR LADY
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
My Fair Lady
Vörösmarty Színház
Pantalone házassága"A" (Commedia dell arte)
Vörösmarty Színház
Pantalone házassága"B" (Commedia dell arte)
Vörösmarty Színház
Pantalone házassága"C" (Commedia dell arte)
Vörösmarty Színház
Petőfi rock
Vörösmarty Színház
Pillangó
Vörösmarty Színház
Pukedli
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Pukedli - Hajsza
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Szabó Magda: Az a szép fényes nap
Gyulai Várszínház
Szentivánéji álom
Vörösmarty Színház