művész


Sághy Tamás
4

Sághy Tamás

Született: 1972. június 1. (Dorog)

Színművész.

1992-ben a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiójában végzett. 1993-1996 között a kecskeméti Katona József Színház, majd 1996-tól a József Attila Színház tagja volt. 2005-től szerepelt a TV2-n futó "Jóban, Rosszban" című sorozatban. Később szabadúszóként dolgozott, majd 2012-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja lett.

Díj:…

 Tovább

Aktuális programok


A Padlás

Vörösmarty Színház

„Mert kell egy hely, hol minden szellem látható. Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható” – ez a…

A cégvezető

Vörösmarty Színház

A cégvezető humora, öniróniája, tragikomikus önreflexiója minden felnőtt néző saját története is...

Színművész.

1992-ben a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiójában végzett. 1993-1996 között a kecskeméti Katona József Színház, majd 1996-tól a József Attila Színház tagja volt. 2005-től szerepelt a TV2-n futó "Jóban, Rosszban" című sorozatban. Később szabadúszóként dolgozott, majd 2012-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja lett.

Díj:
Vörösmarty-gyűrű (2016.)

Színházi munkáiból:
2020 Trianon (Bemutató 2020. március 7.)
2020 Az ember tragédiája 2.0 (Bemutató 2020. október 31.)
2020 Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban (Bemutató 2020. október 10.)
2019 Játék a kastélyban (Bemutató 2019. október 5.)
2019 Romeo és Júlia (Bemutató 2019. november 23.)
2019 A Vágy nevű villamos (Bemutató 2019. április 27.)
2019 Mercedes Benz (Bemutató 2019. április 13.)
2018 Chicago (Bemutató 2018. szeptember 22.)
2018 Régimódi történet (Bemutató 2018. február 10.)
2018 Az ember tragédiája 1. (Bemutató 2018. december 1.)
2018 Koronázási szertartásjáték - II. András (Bemutató 2018. augusztus 18.)
2017 A Pál utcai fiúk (Bemutató 2017. szeptember 16.)
2017 Halál Thébában (Bemutató 2017. december 15.)
2017  Carmen (Bemutató 2017. március 4.)
2017 Appassionata (Bemutató 2017. április 29.)
2017 Appassionata
2016 56 csepp vér (Bemutató 2016. október 1.)
2016 Száll a kakukk fészkére (Bemutató 2016. április 2.)
2016 Play Strindberg! (Bemutató 2016. január 23.)
2016 Három nővér (Bemutató 2016. november 26.)
2015 Terrorizmus (Bemutató 2015. október 1.)
2015 Augusztus Oklahomában (Bemutató 2015. november 28.)
2015 Vérnász (Bemutató 2015. január 17.
2015 Tizenkét dühös ember (Bemutató 2015. október 10.)
2015 Hamlet (Bemutató 2015. április 18.
2014 Primadonnák (Bemutató 2014. december 13.
2014 A padlás (Bemutató 2014. november 29.)
2014 Őfelsége komédiása (Bemutató 2014. október 18.)
2014 És már senki sem, avagy a Tíz kicsi néger (Bemutató 2014. február 15.)
2014 A Mester és Margarita (Bemutató 2014. április 12.
2014 3:1 a szerelem javára (Bemutató 2014. július 31.)
2013 Koldus és királyfi (Bemutató 2013. december 22.)
2013 Lear király (Bemutató 2013. november 23.)
2013 Don Carlos (Bemutató 2013. január 12.)
2013 A Montmartre-i ibolya (Bemutató 2013. április 12.
2013 Indul a bakterház (Bemutató 2013. szeptember 21.)
2013 Mirandolina (Bemutató 2013. március 9.)
2012 Bizánc (Bemutató 2012. november 17.
2012 Csalódások (Bemutató 2012. szeptember 14.
2012 Footloose (Bemutató 2012. február 24.)
2011 Chioggiai csetepaté (Bemutató 2011. december 9.)
2011 Kaland (Bemutató 2011. május 26.)
2011 Primadonnák (Bemutató 2011. január 21.)
2011 Jeanne D'arc (Bemutató 2011. február 26.)
2011 Értelem és érzelem (Bemutató 2011. október 21.)
2011 Eredeti helyszín (Bemutató 2011. szeptember 23.)
2011 Duplafoglalás (Bemutató 2011. július 1.)
2010 Háló nélkül (Bemutató 2010. március 27.)
2010 Te furcsa katona! (Bemutató 2010. november 26.)
2010 A nevetés iskolája - Amphitryon (Bemutató 2010. január 30.)
2010 Karrier komédia (Bemutató 2010. augusztus 27.)
2009 Tisztelt Ház (Bemutató 2009. március 19.)
2009 Olivér! (Bemutató 2009. október 31.
2009 Tudós nők (Bemutató 2009. október 2.
2008 A trükk (Bemutató 2008. február 29.)
2004 A domb (Bemutató 2004. március 4.)
2004 Primadonnák (Bemutató 2004. május 8.)
2004 Egy hölgy a Maximból (Bemutató 2004. január 10.)
2003 Osztrigás Mici (Bemutató 2003. december 20.)
2003 Nebántsvirág (Bemutató 2003. március 29.)
2002 A manó (Bemutató 2002. április 13.)
2002 Macska a forró bádogtetőn (Bemutató 2002. január 11.
2002 Kilencen, mint a gonoszok (Bemutató 2002. október 26.)
2001 3:1 a szerelem javára (Bemutató 2001. április 29.)
2000 A három testőr (Bemutató 2000. február 12.)
2000 A Dudás Gyuri (Bemutató 2000. október 8.)
2000 Bástyasétány 77 (Bemutató 2000. április 23.)
1999 Vízkereszt (Bemutató 1999. december 17.)
1999 Körbe - körbe
1999 Egy csók és más semmi (Bemutató 1999. október 2.)
1998 Budapest, te csodás! (Bemutató 1998. november 14.)
1997 A házasságlevél (Bemutató 1997. október 4.)
Kölcsönlakás
Anconai szerelmesek
Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban
Mágnás Miska

Filmes és Tv-s szerepei:
Jóban rosszban (2005-2009, 2010-2011, 2014-2015)
Tűzvonalban (2010)
Casino (2011)
Hacktion (2012)
#Jézus - Apám nevében (2016)
A merénylet (2018)

10 Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Kölcsönlakás / vígjáték

10 Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Kölcsönlakás / vígjáték

Általános 2
  • Színész
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Anconai szerelmesek (zenés komédia)

10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Anconai szerelmesek (zenés komédia)

Általános 2
  • Színész
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban / vígjáték

10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban / vígjáték

Általános 2
  • Színész
56 csepp vér

56 csepp vér

Vörösmarty Színház
  • Herceg, Szvetlána apja, szovjet hírszerző ezredes
A cégvezető

A cégvezető

6szín
  • Szereplő - alkotó
A cégvezető

A cégvezető

Vörösmarty Színház
  • Előadja
A cégvezető - helyszín: Pelikán Fészek

A cégvezető - helyszín: Pelikán Fészek

Vörösmarty Színház
  • Előadja
A Mester és Margarita

A Mester és Margarita

Vörösmarty Színház
  • Afranius, Ababkov, Szemplerajov
A nevetés iskolája (Amphitryon)

A nevetés iskolája (Amphitryon)

Jászai Mari Színház, Népház
  • Amphitryon
A padlás

A padlás

Veszprémi Petőfi Színház
  • Barrabás B. Barrabás, a gengszter / Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
A padlás -  jótékonysági előadás

A padlás - jótékonysági előadás

Vörösmarty Színház
  • Barrabás B. Barrabás, a gengszter; Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Vörösmarty Színház
  • Rácz tanár úr
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Vörösmarty Színház
  • Rácz tanár úr
A Vágy nevű villamos

A Vágy nevű villamos

Vörösmarty Színház
  • Herceg
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Gyulai Várszínház
  • Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Gyulai Várszínház
  • Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Gyulai Várszínház
  • Színész
Agatha Christie És már senki sem /Tíz kicsi néger/

Agatha Christie És már senki sem /Tíz kicsi néger/

Nr1Media
  • Philip Lombard
Antigoné

Antigoné

Vörösmarty Színház
  • Kreon
Antigone - helyszín: Kozák András Stúdió

Antigone - helyszín: Kozák András Stúdió

Vörösmarty Színház
  • Kreon
Art Eger Feszt  - Boeing, Boeing

Art Eger Feszt - Boeing, Boeing

Általános 2
  • Színész
Art Eger Feszt  - Líceumi esték / A Cégvezető

Art Eger Feszt - Líceumi esték / A Cégvezető

Általános 2
  • Színész
Art Eger Feszt - Háy János: A Cégvezető

Art Eger Feszt - Háy János: A Cégvezető

Általános 2
  • Színész
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában

Vörösmarty Színház
  • Bill Fordham
Az ember tragédiája 2.0

Az ember tragédiája 2.0

Vörösmarty Színház
  • Ádám, Csendőrparancsnok, Riporter, Náci tiszt
Az öreg hölgy látogatása

Az öreg hölgy látogatása

Vörösmarty Színház
  • Harmadik polgár
Bizánc

Bizánc

Vörösmarty Színház
  • Demeter nagyherceg
Boeing, Boeing

Boeing, Boeing

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • BERNARD
Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

Vörösmarty Színház
  • Bernard
Bölcs Náthán

Bölcs Náthán

Vörösmarty Színház
  • Szaladin szultán
Carmen

Carmen

Vörösmarty Színház
  • CINKES, bandatag
Chioggiai csetepaté

Chioggiai csetepaté

Veszprémi Petőfi Színház
  • Titta Nane, halászlegény
Chioggiai Csetepaté

Chioggiai Csetepaté

Kisfaludy Színház
  • Színész
Csurka István: Eredeti helyszín

Csurka István: Eredeti helyszín

Karinthy Színház
  • Szerdahelyi Kis
Csurka István: Eredeti helyszín.

Csurka István: Eredeti helyszín.

Karinthy Színház
  • Szerdahelyi Kis
Don Carlos

Don Carlos

Vörösmarty Színház
  • Alba herceg
Ephraim Kishon: Házasságlevél - vígjáték két részben

Ephraim Kishon: Házasságlevél - vígjáték két részben

Kölcsey Központ
  • Buki, a traktoros
Értelem és érzelem

Értelem és érzelem

Veszprémi Petőfi Színház
  • John Willoughby
Értelem és érzelem

Értelem és érzelem

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • John Willoughby
ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM

ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • John Willoughby
És már senki sem (Tíz kicsi néger)

És már senki sem (Tíz kicsi néger)

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Philip Lombard
ÉS MÁR SENKI SEM... korábbi címe: Tíz kicsi néger

ÉS MÁR SENKI SEM... korábbi címe: Tíz kicsi néger

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Philip Lombard
Goldini: A chioggiai cstepaté

Goldini: A chioggiai cstepaté

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Titta Nane, halászlegény
Háló nélkül

Háló nélkül

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Hamlet

Hamlet

Vörösmarty Színház
  • Rosencrantz
Hamlet - Székesfehérvár

Hamlet - Székesfehérvár

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Rosencrantz
Három nővér

Három nővér

Vörösmarty Színház
  • Versinyin, alezredes
Háy Gyula : Appassionata / (dráma 2 részben)

Háy Gyula : Appassionata / (dráma 2 részben)

Általános
  • Károly
Háy János: A CÉGVEZETŐ - sorsjáték

Háy János: A CÉGVEZETŐ - sorsjáték

Általános
  • Színész
Háy János: A cégvezető - sorsjáték

Háy János: A cégvezető - sorsjáték

Általános
  • Egyéb
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Vörösmarty Színház
  • Patás
Indul a bakterház Székesfehérvári Vörösmarty Színház Humorfesztivál 2014

Indul a bakterház Székesfehérvári Vörösmarty Színház Humorfesztivál 2014

Thália Színház
  • Patás
J. Anouilh: Jeanne d'Arc

J. Anouilh: Jeanne d'Arc

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Inkvizítor / Károly, a Dauphin
Játék a kastélyban

Játék a kastélyban

Móricz Zsigmond Színház
  • Turai
JÁTÉK A KASTÉLYBAN

JÁTÉK A KASTÉLYBAN

Békéscsabai Jókai Színház
  • Turai
Játék a kastélyban

Játék a kastélyban

Vörösmarty Színház
  • Turai
Jeanne d'Arc

Jeanne d'Arc

Kisfaludy Színház
  • Inkvizítor; Károly, a Dauphin
Jeanne D'Arc

Jeanne D'Arc

Veszprémi Petőfi Színház
  • Inkvizítor; Károly, a Dauphin
Jon Fosse: Halál Thébában - Vörösmarthy Színház

Jon Fosse: Halál Thébában - Vörösmarthy Színház

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Idős férfi
Julius Caesar

Julius Caesar

Vörösmarty Színház
  • Marcus Brutus
Kakukkfészek

Kakukkfészek

Vörösmarty Színház
  • Randle P. McMurphy
Karrier komédia

Karrier komédia

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Alex
Karrier komédia

Karrier komédia

MOMkult
  • Színész
Kisfaludy Károly: Csalódások

Kisfaludy Károly: Csalódások

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Gróf Elemir
Kisfaludy Károly: Csalódások (vígjáték)

Kisfaludy Károly: Csalódások (vígjáték)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Gróf Elemir
Koldus és királyfi

Koldus és királyfi

Vörösmarty Színház
  • HARTFORD, lordprotector, 50 éves
Lear király

Lear király

Vörösmarty Színház
  • Cornwall
Márai Sándor Kaland

Márai Sándor Kaland

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Dr. Zoltán, tanársegéd
Mercedes Benz

Mercedes Benz

Vörösmarty Színház
  • Színész
Mirandolina

Mirandolina

Vörösmarty Színház
  • Fabrizio, pincér
Moldova György: Te furcsa katona!

Moldova György: Te furcsa katona!

Karinthy Színház
  • Von Krieger, alezredes
Moliere: Tudós nők

Moliere: Tudós nők

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Színész
Montmartre-i ibolya

Montmartre-i ibolya

Veszprémi Petőfi Színház
  • Florimond Hervé, zeneszerző
Nem félünk a farkastól - Székesfehérvári Vörösmarty Színház

Nem félünk a farkastól - Székesfehérvári Vörösmarty Színház

József Attila Színház
  • George
Őfelsége komédiása

Őfelsége komédiása

Vörösmarty Színház
  • Charles-Varlet de La Grange
Őfelsége komédiása - Székesfehérvár

Őfelsége komédiása - Székesfehérvár

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Charles-Varlet de La Grange
Olivér!

Olivér!

Jászai Mari Színház, Népház
  • Bill Sykes, mestertolvaj
Play Strindberg

Play Strindberg

Vörösmarty Színház
  • Színész
Play Strindberg 1

Play Strindberg 1

Vörösmarty Színház
  • Kurt, a karantén parancsnoka
Play Strindberg 2

Play Strindberg 2

Vörösmarty Színház
  • Kurt, a karantén parancsnoka
Play Strindberg 3

Play Strindberg 3

Vörösmarty Színház
  • Kurt, a karantén parancsnoka
Play Strindberg 4

Play Strindberg 4

Vörösmarty Színház
  • Kurt, a karantén parancsnoka
Ray Cooney-John Chapman: DUPLAFOGLALÁS

Ray Cooney-John Chapman: DUPLAFOGLALÁS

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Henry Lodge
Rideg Sándor: Indul a bakterház

Rideg Sándor: Indul a bakterház

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Patás
Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ

Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Patás
Rideg Sándor: Indul a bakterház

Rideg Sándor: Indul a bakterház

Gyulai Várszínház
  • Patás
Rivalda 2010 A nevetés iskolája (Amphitryon)

Rivalda 2010 A nevetés iskolája (Amphitryon)

Thália Színház
  • Amphitryon
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Vörösmarty Színház
  • Tompor Miklós, Piramusz
Te furcsa katona

Te furcsa katona

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Von Krieger, alezredes
Tisztelt ház

Tisztelt ház

Karinthy Színház
  • Szepes szerkesztő
Tisztelt ház

Tisztelt ház

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Tizenkét dühös ember - Vörösmarty Színház

Tizenkét dühös ember - Vörösmarty Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Harmadik esküdt
Trianon

Trianon

Vörösmarty Színház
  • Tisza István, gróf, miniszterelnök
Trianon - a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Trianon - a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

József Attila Színház
  • Tisza István, gróf, miniszterelnök
Tudós nők

Tudós nők

Veszprémi Petőfi Színház
  • Trissotin, széplélek
Tudós nők

Tudós nők

Karinthy Színház
  • Trissotin, széplélek
UDVARSZÍNHÁZ - Karrier komédia

UDVARSZÍNHÁZ - Karrier komédia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Alex
UDVARSZÍNHÁZ-A házasságlevél

UDVARSZÍNHÁZ-A házasságlevél

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész
W. Shakespeare: Lear király

W. Shakespeare: Lear király

Gyulai Várszínház
  • Cornwall
W. Shakespeare: Lear király

W. Shakespeare: Lear király

Gyulai Várszínház
  • Cornwall

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Készítette: NeoSoft
Fel