Program


Aktuális előadások




Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára
– bemutató –
A Szentendrei Teátrum és a Coopera produkciója

Szcenírozott, vizuál-operakoncert Bartók Béla születésének 140. évfordulójára

Producer: Dr. Vadász Dániel
Művészeti vezető: Bocskor Lóránt
Díszlet, jelmez, látvány: Csíki Csaba
Rendező: Zakariás Zalán

Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára című operáját a szentendrei alapítású, egyedülálló színházközi együttműködési modellt létrehozó Coopera társulatával visszük színpadra.
A szcenírozott operakoncert arra hivatott, hogy emléket állítson nemzetünk egyik legnagyobb zeneszerzőjének, az idén 140 éve született Bartók Bélának. Az új produkció arra tesz kísérletet, hogy a férfi és női lélek önállóan is érvényes sajátosságait, és azok komplex kapcsolatát bemutassa, feltárja és értelmezze. A férfi-női szimbiózis szimbolikáját mélyíti, hogy a szólisták zenei kíséretét egy férfi és egy női művész szólaltja meg, két hangszeren.

A zenei világot erős, a szerző által megfogalmazott színekre és jelrendszerekre épülő vizuális világ egészíti ki és formálja egésszé.

Az előadás hossza: 60 perc, egy részben

Ajánló


Fenyő Miklós megszakítások nélkül immáron 24. alkalommal tartja meg nyárbúcsúztató koncertjét a Margitszigeti…

Az 50 éves pályafutását ünneplő Apostol együttes a legismertebb slágereivel örvendezteti meg a…

Gilles Apap egyedülálló megközelítési módja, káprázatos kreativitása, valamint a zene, a zenészkollégák és…

Készítette: NeoSoft
Fel