
(K)Eiffel, Jancsi!
Vidám Háry-túra a csarnok tereiben
Vidám Háry-túra a csarnok tereiben
Nemcsak felnőtteket, de a jövő operabarátait és nézőit, az óvodabarátokat is szeretnénk megismertetni az OPERA Eiffel Műhelyházának legnagyobb tere, az Eiffel csarnok tereivel, az ott berendezett művészi és ipari labirintussal. A hagyományos típusú, a csarnokban zajló eseményeket és műveleteket bemutató épülettúrából kíván gyermekelőadássá emelkedni a (K)Eiffel Jancsi! Nemcsak a Magyarország legnagyobb középületének különleges terei és funkciói vagy vasúti múltjának és színházi jelenének emlékei tűnnek elő az egy kilométeres beltéri túra alatt, de Háry János történetének alakjai is megelevenednek egy-egy népdal erejéig, színesítve és operásítva is az utazást a résztvevő gyerekek, valamint a hasonlóan kalandvágyó szülők és nagyszülők számára.
A meseszöveget írta: Karczag Márton
Gyülekező: Eiffel Műhelyház – Feketeházy terasz
A kortárs magyar kultúra egyik legtermékenyebb és legkreatívabb alkotópárosa a Müpában mutatja be vadonatúj műsorát. Az ősbemutató a korábbi, nagy…
Perger István, a Keletiből Hongkongba blog szerzője 83 országban járt, és az elmúlt években bejárta az egykori Selyemút – illetve…
A Magyar Kultúra Napja alkalmából, Berecz András a Kossuth- és Príma Díjas énekes, mesemondó, folklórkutató látogat el a KMO Művelődési…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!