Program


Aktuális előadások



Plácido Domingo zarzuelakoncertje / LISZT ÜNNEP 2022

Közreműködik:
María José Siri – szoprán
Airam Hernández – tenor
Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Jordi Bernàcer

A zarzuela a spanyol zenés színház nagy múltú, a barokk korai évtizedeiig visszanyúló műfaja, mely Spanyolországon kívül egy sor más spanyol nyelvű országban is meghonosodott és virágzott. Egyik jellegzetessége, hogy prózai és énekelt részek váltják egymást, de a zene – az áriáktól a népszerű dalokig – nem puszta ékítmény, hanem meghatározó dramaturgiai szerepet is játszik. Plácido Domingo számára igen fontos e műfaj hagyományainak fenntartása, hiszen szülei világhírű zarzuela-előadók voltak, így saját pályája is ebből a közegből indult el a világhír felé. „A zarzuela volt az a zene, amelynek szüleim az életüket szentelték, és emiatt határoztam el, hogy támogatni fogom a fiatal zarzuelaénekeseket” – nyilatkozta egyszer. Müpabeli koncertjén a San Franciscó-i Opera rezidens karmestere, Jordi Bernàcer vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kíséri.

Ajánló


A négy kiemelkedő művész együttműködéséből létrejött Nocturnal Four a szaxofon, gitár, orgona és dob egyedülálló kombinációja, amely lenyűgöző hangzásvilágot és…

MŰSOR: Dvořák: Stabat mater ELŐADÓK: Miksch Adrienn – szoprán Schöck Atala – mezzoszoprán Brickner Szabolcs – tenor Cser Krisztián –…

Minden idők egyik legsikeresebb magyar énekesnője, nevéhez a hatvanas évek óta több ezer sikeres koncert és számtalan sláger fűződik. A…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!


Készítette: NeoSoft
Fel