Program


Rocketman (angol nyelven, magyar felirattal)

Rocketman (angol nyelven, magyar felirattal)

A ROCKETMAN egy nagyszabású zenés fantázia Elton John áttörést hozó éveinek hihetetlen emberi történetéről.  több

ROCKETMAN:

Mi újat lehetne még mondani egy ekkora formátumú zenészről? Hát, a fiatalkoráról elég sokat.
Az mindenkinek megvan, hogy Oscar-díjas, vagy az, hogy az angol királynő lovaggá ütötte; de mielőtt egy békésen balladákat zongorázgató öregúrrá vált volna, a 70-es években bizony a popzene aranykorának egyik legnagyobb partiállata volt. Zömében ezt korszakot hivatott bemutatni ez a film, amit a zenész egyébként már csaknem 2 évtizede próbál megvalósítani – ennek megfelelően kvázi ez az ő személyes vallomása, vagy vezeklése, ha úgy tetszik; és van annyira őszinte, hogy nem hagyta semmilyen módon finomítani az életrajzát csak azért, hogy a fiatalabb korosztály is megnézhesse.
A címszerepben Taron Egerton, akivel a zenész a KINGSMAN forgatásán ismerkedett össze, és milyen sorsszerű ez, hiszen a színész már az 5 évvel ezelőtti ÉNEKELJ! című animációs filmben is elénekelt egy Elton John dalt, utána meg a már említett akciófilmben játszott együtt a zenésszel, most pedig talán élete szerepét kaphatta meg ezzel – szinte borítékolható, hogy még találkozunk vele jövőre a díjszezonban:)

Ajánló


A világhírű természetfotós, Máté Bence előadása a Budapesti Kongresszusi Központban! 2020 Január 4.…

A 15 éves születésnapját ünneplő jubileumi évét egy hatalmas Aréna show-val koronázza meg…

The Illusionists – Direct from Broadway, a világ legjobb illuzionistái ismét Budapesten, egyenesen…

Készítette: NeoSoft
Fel