Program


Aktuális előadások



Tizen1, húszemeletes, 226 éves evangélikus templom: a veszprémi Kossuth utcán is érvényes a nagy számok törvénye. Minél többször végigsétálsz a Kossuth utcán, annál nagyobb eséllyel alakul ki benned az érzés, hogy a 60-as évek végi nagy utcarombolás és a „modern városközpont” megjelenése ellenére az emberek pontosan ugyanúgy sétálgatnak itt, mint száz éve tették. A Kossuth utca az ellene elkövetett brutális merénylet ellenére megőrizte az évszázadok során kiforrott korzó jellegét. Persze közben eltűnt néhány olyan emblematikus épülete (a kellemes kerthelyiséget kínáló Balaton cukrászda, a legendás Hungária Söröző vagy a központi Húsbolt), amelynek a sétánkon már csak a hűlt helyét tudjuk megmutatni. 

Sétánkat a Tizen1 Kávézó jóvoltából egy bögre teával indítjuk, majd meghallgatjuk a bal oldal közepéig még álló patinás házak történetét, megemlékezünk az átalakult házhelyekről, s végül a húszemeletes talán legfontosabb lakásának ablakából a város ikonikus épületeit vesszük szemügyre madártávlatból, miközben betekintést kapunk a társasház mindennapjaiba.

Sétánkon meglátogatjuk a toronyház legelső és leghűségesebb lakóját, a ház egykori üzemeltetési vezetőjét, hiszen nála többet senki nem tud a „husziról”. A legrégebben lakott lakás a fantasztikus kilátáson túl azért is érdekes, mert lehetővé teszi az eredeti műszaki megoldások szemrevételezését. 

Találkozási hely: Tizen1 Kávézó (Veszprém, Kossuth Lajos utca 6.)
Útvonal: Kossuth utca
Séta hossza: 500 m
Séta időtartama: 2 óra
Séta nehézségi foka: könnyű
Javasolt öltözet: időjárásnak megfelelő
Parkolás: hétvégén ingyenes parkolóhelyek a húszemeletes alatt és a Hoffer Ármin sétányon

A részvételi díj tartalmazza a tea árát.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a sétán mindenki a saját felelősségére vesz részt!
A sétaszervező a séta alatt bekövetkezett balesetekért felelősséget nem vállal!


A sétát tíz éves kor felett ajánljuk!

Ajánló


Fotóművész elvtárs parancsait követve kapd te is lencsevégre az idő múlását az egykori szovjet laktanyában!

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – ezzel a gondolattal hívjuk a kisgyermekes családokat három év alatti gyerekekkel a Ringató-foglalkozásokra, ahol cél…

Ismerd meg velünk a budavári zsidóság közel 800 éves történetének eseményeit és helyszíneit!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Készítette: NeoSoft
Fel