„ZENE-BOR”
a 100 Tagú Cigányzenekar Évadzáró Gálakoncertje
Már hagyománnyá vált a 27. alkalommal megrendezésre kerülő ZENE-BOR ünnepe, melyen minden évben december 30-án nagyszabású gálakoncertet ad a világon egyedül álló, 100 Tagú Cigányzenekar. Kétrészes műsoruk repertoárján a virtuóz cigányzene, a jól ismert klasszikusok mellett olyan népzenei művek szerepelnek, melyeket különleges és egyedi hangszerelésben tolmácsol a zenekar, előadásmódjában csak a „100 Tagúra” jellemző hangzás világgal gazdagítva.
Idén -folytatva a hagyományt-, ismert operettekből nyújtunk át csokrot a közönségnek, a Budapesti Operettszínház népszerű, fiatal szólistáinak előadásában. Kálmán Imre, Huszka Jenő örökzöld dallamait Dancs Annamari és Laki Péter bravúros előadásában hallhatják ezen az estén.
A koncertet, Lendvai „Csócsi” József főprímás vezetésével az elmaradhatatlan Pacsirta, a Radetzky induló és tüzijáték zárja.
Az est különlegessége, hogy a szünetben a közönség borkóstolón ismerkedhet Magyarország borászainak, borpincéinek kiváló nedüivel. Azok a vendégek, akik a koncertélményen túl egy gasztronómiai utazáson is részt szeretnének venni, a műsor alatt sósfalatok kíséretében vagy akár négyfogásos ünnepi vacsora mellett élvezhetik a 100 Tagú mind hangzásban mind látványban lebilincselő, páratlan előadását.
Program:
18.30 Kapunyitás / borkóstolás
19.00 Koncert I. rész / vacsora
20.00 Szünet / borkóstolás
20.25 Koncert II. rész / vacsora folytatása
Műsor:
I. rész
Hacsaturján: Kardtánc
Brahms: Magyar táncok Nr. 5
Kodály Z.: Intermezzo
Kuruc nóták (tárogató szóló)
Monti: Csárdás
Hubay: Hejre Kati
Dinicu: Hora staccato
Kálmán Imre: A csárdáskirálynő – Szilvia belépője (Dancs Annamari)
Kálmán Imre: Marica grófnő – Hej, cigány (Laki Péter)
Kálmán Imre: A csárdáskirálynő – Az asszony összetör (Dancs Annamari)
– Jajj, cica (Laki Péter)
Bizet: Carmen
Marquina: Spanyol cigánytánc
II. rész
Rossini: Tell Vilmos (nyitány)
Horváth Z.: Cigánytűz
J. Strauss: Éljen a Magyar
J. Strauss: Mennydörgés villámlás (polka)
J. Strauss: Tere-fere polka
Cimbalom szóló
Sosztakovics: II. Keringő
Reményi E.: Repülj fecském (vonópárbaj)
Kálmán I.:A csárdáskirálynő – Hajmási Péter
Huszka Jenő: Erzsébet - Délibábos Hortobágyon
Szirmai Albert: A mágnás Miska – Cintányéros cudar világ
Kálmán Imre: A csárdáskirálynő – Jajj, mamám
(Dancs Annamari és Laki Péter)
Dinicu: A pacsirta
J. Strauss: Radetzky induló
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk
Menü:
Előétel: Libamáj Bruleé brióssal és vaníliás áfonyával
Leves: Gyöngytyúk consommé mellehúsával és zöldségekkel
Főétel: Supreme csirke csicsókás gratin burgonyával, parajos polentával és kápia mártással
Desszert: Fehércsokoládés tarte mákkal, szilvával és balzsamecettel
Kosztán Ákos, Executive Chef
Novotel Bp. City & Budapest Kongresszusi Központ
Vegetáriánus menü az alábbi e-mail címen kérhető: info@argosart.hu