2302 program
A Bossa Nova és a jazz összefonódása több mint fél évszázadra visszanyúló történet, és túlmutat az első nagy muzsikusok, például Carlos Antonio Jobim és Stan Getz együttműködésén. Azóta rengeteg jazzlemez született a brazil ritmus és a hangzás igézetében, a swinghez képest egy más lüktetésben, mint a Soul Bossa Quincy Jonestől, hogy csak egy híres big band példát említsünk.
A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház előadása.
Dumaszínház est
Karmester varázspálcával ( film 70’ 2024)
Fischer Iván életpályája
p r e m i e r
A MUSICAL WITCHCRAFT 2000.augusztus 12-én adta az első élő koncertjét a Budai Parkszínpadon a következő összeállításban: Gömör László – dob, Kollár Attila fuvola, csörgő, Kornis Ferenc – bongó, Naszádi Gábor – gitár, Pócs Tamás – basszusgitár, Sárik Péter – billentyűk, Vámos Zsolt – gitár.
Ennek már éppen 24 éve!
Rudán Joe neve ismerősen cseng évtizedek óta a hazai rockéletben.
Szülővárosában, Pécsett minden évben teltházas koncerteket ad barátaival a Kodály Központban, ezt a műsort hozzák el most az Erkel színházba is.
A „parfümös” barokk udvari táncoktól a „földszagú” népi táncokon át a fanyar táncstilizációkig vezet a Budapesti Vonósok koncertjének táncrendje.
Janza Kata és Szabó P. Szilveszter zenekaros musical koncert
Senki sem menekülhet (85') kísérőfilm: Ab ovo (11') (Aucun ne s'échappera + Ab ovo)
Magyarországi Francia IntézetEz a film abból a szempontból is az egyik legérdekesebb holokauszt film, hogy akkor készült, amikor még nem lehetett mindent tudni a világ legnagyobb bűncselekményéről, a népirtásról, amikor még nem ültek össze a nürnbergi per bírái. André de Toth minden szempontból profétikus filmet alkotott, hiszen ezt a bűnpert, a nemzetközi jogot formáló egyik legnagyobb ítélkezési eseményt jósolja meg, vetíti előre. Mintha a Philipp Sands könyvéből (Patkányút) megismerhető, az elfoglalt lengyel területekért és a deportálásokért felelős báró Otto von Wächter, ez az ügyvéd, férj és apa magas rangú SS-tiszt – a filmben Grimm névre hallgat – állna a bírái előtt, akik nem csak azok, akik a magas padokon ülnek, hanem mi nézők is.
Sétahajózással egybekötött épülettörténeti séta
Látványos, zenés, bábos játék – nem csak gyerekeknek.
Az arTpeggio klasszikusgitár-duó koncertje
Tagjai:
Kohut Petra és Kató Árpád
Dumaszínház est
A nagy sikerű A hosszú élet titka alkotóinak új bemutatója ismét az izgalmas és sokszínű novellaszínházi műfajban születik.
Budapesti Klasszikus Film Maraton 2024: Harcos a holdfényben (Fábri)
Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft.Yue guang da xia
fekete-fehér tajvani fantasy, kalandfilm, 79 perc, 1968
Min Nan nyelven, magyar és angol felirattal
Anima Sound System: The Songs of Bob Dylan - Őszi Margó Irodalmi Fesztivál / LISZT ÜNNEP 2024
Nemzeti TáncszínházKollár-Klemencz László: Anyám tenyere - Őszi Margó Irodalmi Fesztivál / LISZT ÜNNEP 2024
Nemzeti TáncszínházSzerelem, érzékiség, pénz és botrány utáni hajsza Jean de Létraz pazar bohózatában, parádés szereposztással a Veres 1 Színház előadásában.
Házasoknak kötelező! Szingliknek még inkább!
A nemzetközi pályát befutó zongorista-zeneszerző, Szabó Dániel és a hazai zenei élet két fiatal üstököse, Gyányi Marcell és Szabó Dániel Ferenc műsorának gerincét a zenekarvezető kompozíciói alkotják.
A New Fossils tagjai a magyar és nemzetközi jazz- és könnyűzenei élet aktív muzsikusai: nevükkel az alternatív és indie zenei szcéna olyan meghatározó zenekaraiban is találkozhatunk, mint a Mörk, Co-Lee, Mordái, a Deep Glaze vagy a Dresch Quartet. Zenéjüket átszövi az elvágyódás, miközben a végeredmény egyértelműen kapcsolódik a kortárs, urbánus jazz legutóbbi vonulatához.
Az őszi félévben három bábelőadással várja az óvodásokat és kisiskolásokat a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont.
Egy házaspár, két színész, öt rendező, öt jelenet és öt divattervező egy fergeteges angol öt jelenetes komédiában!
Az Életfa Program támogatásával Peter Quilter kortárs angol szerző komédiája igazi jutalomjáték két kiváló színésznek. A Mr. és Mrs. megszületése óta hatalmas sikerrel fut világszerte, Magyarországon elsőként Verebes Linda és Pindroch Csaba bravúros alakításában láthatja a közönség. A fordulatos, hol felhőtlenül szórakoztató, hol szívbemarkoló, de mindig mélyen emberi és őszinte történet 5 jelenete a férfi és nő kapcsolatának örök dilemmáit járja körül. Egyáltalán hogyan lehetséges, hogy két embert menthetetlenül összesodor a sors? Máshogy élnek, mást akarnak, mások a szokásaik és bogaraik – és valamiért mégsem tudnak elszakadni egymástól.
Senki se csodálkozzon, ha otthon, az előadás után mintha másképp nézne tükörbe.
Az olasz vásári komédiák legjobb hagyományait ötvözi a hagyományos magyar humorral és a hetvenes évek legismertebb olasz slágereivel.
Diadal és bukás - A forradalmak képei és dallamai - Zene és Képzőművészet
Magyar Nemzeti Galéria, I. emelet SzalonfalTalán bele sem gondoltunk még abba, hogy a zene és a képzőművészet nemcsak erősíti egymást a befogadói élményben, de nagyon is tudatos alkotó szándékok rejlenek mögötte. Számos zeneműnek van képszerű címe, és a képzőművészetben is bőven találkozunk szonátákkal, szimfóniákkal. A zene és képzőművészet kapcsolata rendkívül sokrétű, történetileg szinte az ősidőkig nyúlik vissza és rengeteg műfajt érint.
Műsor:
Prokofjev: Amerikai nyitány op.42
Prokofjev: III. (C-dúr) zongoraverseny op.26
Gershwin: Kék Rapszódia
Muszorgszkij-Ravel: Egy kiállítás képei
Fred Niblo: A három testőr (1921) – némafilm improvizált orgonakísérettel - Fassang László – orgona
MüpaNémafilm-klasszikus a Müpában!
Az idén hatéves zenekar máris hosszú utat járt be, a rengeteg hazai koncert mellett versenyek és fesztiválfellépések alkalmával megfordultak Olaszországban, Lengyelországban, Spanyolországban és Szlovákiában is, ősszel pedig sor kerül első koreai fellépésükre.
Az együttes koncertjein saját szerzeményeit adja elő, amelyek nemcsak az improvizációnak, hanem a jazz műfajától korántsem idegen eksztatikus hangulatoknak is teret adnak. A formáció a közelmúltban a hazai jazzélet több kiválóságával adott közös koncertet, valamint megjelent a hazai klubéletben is, ennek állomásaként debütálnak az Opusban.
Ezen az exkluzív koncerten a Makám megidézi történetének teljes 40 évét: az első szettben a hangszeres, a másodikban pedig Magyar Bori közreműködésével a zenekar vokális korszakának kincsestárában mélyedhetünk el.
„Néztem az arcot, mely mindent látott.” - Márai és a művészetek
Budapesti Történeti Múzeum, Barokk csarnokHirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről. Az előadásokon kivetített képek, dokumentumok és Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész inspiratív zenei kísérete segíti elő az irodalmi szövegek elmélyült befogadását.
A társulat Bernarda Ballada című ÚJ előadása elsősorban a tánc nyelvén beszél. A dráma részleteiből és a szerző egyes költeményeiből álló szöveg és a folklórból merítkező zenei világ segítségével a mozgás, a tánc által idézi meg a lorcai költőiséget és érzelmi telítettséget, a szenvedély elsöprő erejét.
A DuplaPresszó Szemere Katával című műsorban az újságíró két-két olyan művészt vagy
alkotót, a kulturális, a gasztro-, valamint a tudományos élet izgalmas szereplőjét hívja meg,
akit valamilyen látható vagy láthatatlan szál összeköt.
Az eseményt a Liberty Produkció mutatja be.
Amikor János, a kanászlegény furulyázásba fog, malacai úgy táncolnak, hogy kacag, aki látja. Megtetszik ez a királylánynak is. Kéri Jánost, adna neki egyet. Ad is a legény jó szívvel, de nem ám pénzért. Hogy mi a malac ára, a néző csak sejtheti, látni azonban nem látja.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!