Koncert, zene, Klasszikus zene
432 program
Haydnnal Bécsben Bősze Ádám előadás-sorozata - Haydnnal a templomban
Haydneum – Magyar Régizenei Központ AlapítványA Haydnnal Bécsben című előadásokban Bősze Ádám megőrzi a Haydnnal Londonban és a Haydnnal Párizsban sorozatokban tőle megismert közelítésmódot: úgy mutatja be Joseph Haydn zenéjét, hogy segíti a hallgatóságot belehelyezkedni abba a környezetbe, amely a zeneszerzőt körülvette. Nem zenei elemzések, hanem társadalom- és művelődéstörténeti vizsgálódások nyomán mutatja be azt a hihetetlenül gazdag világot, amelynek egyik legragyogóbb jelensége Joseph Haydn muzsikája volt.
A vonósnégyes megejtően bensőséges térbe invitálja a közönséget, ahol a zene és a fény összefonódása befelé forduló, már-már spirituális tudatállapotba ragad magával. Ebben a térben az előadó és a hallgató közötti hagyományos határok is feloldódnak; minden hang és fénysugár közös szívdobbanássá válik, ahogy a kettősségből egység születik, és egyre mélyebbre hatolunk az elmélkedés világába.
Műsor:
Puccini: Messa di Gloria
Rutter: Gloria
Izgalmas műsorral várja a közönséget a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és vendége, a hegedűművészként és karmesterként egyaránt pódiumra lépő francia muzsikus, Julien Chauvin.
Liszt Ferenc virtuóz zongoraművészből vált nagytudású zeneszerzővé, kedvelt szimfonikus költeménye, a Les Préludes pedig már érett hangjáról tanúskodik. De remekmű A-dúr zongoraversenye is, amely ezúttal a Kanadából érkező Kevin Chen szólójával csendül fel.
Az orosz zene történetében a balett egyike a legfontosabb műfajoknak: a jelentős zeneszerzők életművében kulcsszerepet töltenek be egész estét betöltő nagy táncjátékaik. E sajátos repertoárból ad ízelítőt bérleti hangversenyének első félidejében a Győri Filharmonikus Zenekar.
A Pest-Buda Kamarazene Társaság koncertje
A Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Bábozd Zöldre Egyesület új tematikájú zenés-bábos előadása a természet, a környezet és a zene harmóniájáról.
A 17:18-as bérlet második estjének műsora Kelet-Európa zenéjébe kalauzolja el az érdeklődő zenebarátokat..
Klassz(ik) Liget - Magyar képek - Sárközi Lajos és az Anima Musicae
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti SzínházA magyar kultúra napja alkalmából a Klassz(ik) Liget sorozat állandó szereplője, az Anima Musicae Kamarazenekar Sárközi Lajos hegedűművésszel közösen, erre az alkalomra szerkesztett műsorral várja a klasszikus zene szerelmeseit.
Dr. Tóth-Vajna Zsombor és Dr. Tóth-Vajna Gergely
csembaló, clavichord, orgona, karmester
A komponista, népzenész és kultúraszervező Kelemen László – szimfonikus zenekart, kórust, népi együttest és szólistát is színpadra léptető – darabja azt a tendenciát hivatott ellensúlyozni, hogy az utóbbi évtizedek hazai zeneszerzésében háttérbe szorultak a folklorisztikus alapú törekvések.
Műsor:
Dukas: A bűvészinas
Saint-Saëns: I. a-moll csellóverseny Op.33.
Bizet: I. C-dúr szimfónia
Az újesztendőben először Bécsbe utazunk. A császár város gazdag zenei anyagát, történeteit, helyszíneit azonban nem elég egyetlen alkalommal megismerni, a folytatással a következő hónapban fogunk találkozni.. Eckhardt Gábor sziporkázó előadása, polihisztor tudás garantált szórakozást és gazdag új ismereteket ígér.
Műsor:
Dukas: A bűvészinas
Saint-Saëns: I. a-moll csellóverseny Op.33.
Bizet: I. C-dúr szimfónia
Egy amerikai Párizsban
Közreműködik: Fujita Júlia (ének) és Horváth Marcell (zongora)
Húszéves története során a Müpa háromszor is vendégül látta a historikus régizenejáték nagy alakját, Jordi Savallt. A katalán gambaművész és karmester első fellépésének éppen 2005-ben, a megnyitás évében lehetett tanúja a közönség.
A Bokros egy rendkívül izgalmas népzene alapú világzenei és kortárs formáció, amely Szerényi Béla, az MMA akadémikusának több, mint harminc éves alkotóművészi tevékenységét tükrözi.
Pianoforte esték a MOMKultban
Kokas Katalin és az Anima Musicae
A Flesch-bérlet második estjét a legklasszikusabb kamarazene-műfajnak szentelik a Győri Filharmonikus Zenekar művészei. A nyitószám a vonósnégyes-repertoár megteremtésében kulcsszerepet játszó nagymester, Joseph Haydn fisz-moll kvartettje, az 1787-ben megjelent, op. 50 sorszámot viselő „Porosz” vonósnégyesek negyedik darabja lesz, amely már teljes érettségében prezentálja a négy hangszer teljes egyenrangúságára épülő, végsőkig csiszolt és kiegyensúlyozott kvartett-írásmódot.
Klasszikusok kicsiknek a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekarral
EHIRO Mari orosz és francia zongoraestje (Sosztakovics 50 (I.))
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!