Koncert, zene

594 program


XJAZZ! Budapest / Bobby Rausch (DE) Jegyvásárlás
13 Esemény

A digitális és az analóg, a jazz és a hiphop, a kompozíció és az improvizáció által egyaránt inspirált Bobby Rausch formáció a fiatal Berlin hangja. Ez a zene azoknak szól, akik belefáradtak a kompromisszumokba. Kézzel készült Berlinben!

Respighi/Britten/Beethoven - Danubia Zenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

Ahogy mozdulatainkban, szavajárásunkban ott élnek a szülők, nagyszülők, ugyanúgy lüktet a mesterek zenéiben is az „ősök ritmusa”. Végtelen láncolat ez, kiszállni nem lehet, rácsodálkozni viszont szép élmény. Mindhárom mű egyfajta tiszteletadásként is felfogható. Britten esetében a címből is nyilvánvaló a volt mester-tanár előtti kalapemelés, Beethoven utolsó előttije talán a koraiaknál is Haydnibb számos részletében, Respighi pedig híres volt szinte mániás múltimádatáról.

Megérthető zene 2022-23 / 1 Jegyvásárlás
13 Esemény

Mozart 1788-ban jegyezte be szimfóniáját a többé-kevésbé rendszeresen vezetett műjegyzékébe, Szimfónia zárófúgával elnevezéssel. A Jupiter melléknév először egy 1821-es koncertnaptárban jelenik meg írásban. Az elnevezés találó, mert joggal érezhetjük úgy, hogy Mozart ezzel a művével bebocsátást nyert az Olimposzra.

Halász Judit koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Halász Judit koncertje

Váci Mihály Kulturális Központ

Halász Judit előadása gyerekeknek és felnőtteknek.

Dohnányi 2022-23 / 1 Jegyvásárlás
13 Esemény

Vezényel: Guido Mancusi

Zorán Turné 2022 Jegyvásárlás
13 Esemény

Zorán Turné 2022

Agora - Művelődési és Sportház

Zorán neve garancia a minőségre, így Ön ezúttal is felejthetetlen koncertre számíthat!

Kakaókoncert sajnos elfogyott
13 Esemény

Kakaókoncert

Budapesti Fesztiválzenekar

"A Fesztiválzenekar gyerekeknek szóló programsorozata közel negyedszázada ad minőségi klasszikus zenei élményt a legkisebbeknek. Az együttes próbaterme nemcsak a műsorra tűzött nagyzenekari művek apró részleteinek kikísérletezésére és kamaramuzsikálásra szolgál, hanem itt zajlik a klasszikus zenéért rajongó következő generációk kinevelése is.

ZenePlusz 2022-23 / 1 - Dvořák: Stabat Mater Jegyvásárlás
13 Esemény

MŰSOR:
Dvořák: Stabat mater

Vissza a természethez - kamarazene korhű hangszereken Jegyvásárlás
13 Esemény

2022 Vissza a természethez – kamarazene korhű hangszereken

Isabella Leonarda, Buxtehude, d’India, Ariosti, Nicholson, Pankiewicz, Bach, Corelli

HEGEDŰS ENDRE hangversenye, Hegedűn közreműködik: SZABADI VILMOS, Jegyvásárlás
13 Esemény

HEGEDŰS ENDRE, Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész hangversenye

Zorán Turné 2022 Jegyvásárlás
13 Esemény

Zorán Turné 2022

Debrecen Kölcsey Központ

Zorán neve garancia a minőségre, így Ön ezúttal is felejthetetlen koncertre számíthat!

Baráti Kristóf és a Zeneakadémia Vonószenekara - A zenekar koncertmesterei 2022 Jegyvásárlás
13 Esemény

Bach 3. brandenburgi versenyében ugyan csak vonósok szerepelnek, de nem a megszokott négy- vagy ötszólamú felosztásban: a hegedűk, brácsák és csellók hármas csoportokba rendezve konfrontálódnak egymással, versengésüket egy nagybőgőből és csembalóból álló continuoszekció kíséri. Mozart utolsó hegedűversenyét – amely ma a legtöbb zenekari próbajátékon kötelező mű – mindössze 19 évesen írta.

Fenyő László és a Borodin Quartet - Négyszer négyes plusz egy 2022 Jegyvásárlás
13 Esemény

Fenyő László, keresett csellóművész és a Karlsruhei Zeneakadémia professzora visszatérő vendége az idei Négyszer négyes plusz egy sorozatnak: míg februárban a Hungarian Quartet gordonkásaként hallhatjuk, addig márciusban a Borodin Quartet vendégeként lép fel Franz Schubert örökzöld C-dúr vonósötösében.

BUDAFOKI-2022-23 / 1 Jegyvásárlás
13 Esemény

BUDAFOKI-2022-23 / 1

Klauzál Gábor Kulturális és Szabadidőközpont

Szutrély Katalin – szoprán
Vezényel: Vashegyi György

Bródy János koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Bródy János koncert

Szeged IH Rendezvényközpont

Jobb későn, mint soha. A Gáz van, babám! lemezbemutató koncertjét a Mester 75. születésnapjára terveztünk, de a pandémia közbeszólt. A nagyszabású előadás műsorán a legendás dalszerző és előadóművész teljes életművének esszenciája szerepel, a régebbi daloktól kezdve a legújabbakig.

Bródy János koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Bródy János koncert

Pécs Kodály Központ

Jobb későn, mint soha. A Gáz van, babám! lemezbemutató koncertjét a Mester 75. születésnapjára terveztünk, de a pandémia közbeszólt és többszöri halasztás után 2022. október 11-én lesz újra Bródy János koncert Pécsen, a Kodály Központban.

Zorán Turné 2022 Jegyvásárlás
13 Esemény

Zorán Turné 2022

Baja Városi Színházterem

Zorán neve garancia a minőségre, így Ön ezúttal is felejthetetlen koncertre számíthat!

Schumann/Csajkovszkij - Danubia Zenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

Két magával ragadó romantikus hegycsúcs, két lehengerlő előadó. Schumann művét a kor egyik legnagyobb zongoristája mutatta be (volt egypár akkortájt), aki történetesen a szerző felesége, egyben legfőbb múzsája is volt. Csodálatos szerelmi történetük szépségét csak mélyíti az utolsó évek drámája, amikor Schumann önként vonult elmegyógyintézetbe, nehogy zavarodottságában kárt tegyen imádott társában. Csajkovszkij drámája sem volt kisebb fél századdal később, és Schumannhoz hasonlóan talán ő is önként lépett Charon ladikjába.

Devich Benedek (nagybőgő) és Magyar Valentin (zongora) estje  –  MVM Koncertek Jegyvásárlás
13 Esemény

MVM Koncertek – „Junior Prima Díjasok hangversenysorozata” 5.

Zorán Turné 2022 Jegyvásárlás
13 Esemény

Zorán Turné 2022

A Vértes Agorája

Zorán neve garancia a minőségre, így Ön ezúttal is felejthetetlen koncertre számíthat!

Dés László koncertje, Vendég: Básti Juli, Nagy Ervin Jegyvásárlás
13 Esemény

A Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, népszerű dalok és jazzlemezek sora fűződik nevéhez.

Balázs János zongoraestje - MVM Koncertek - A Zongora Jegyvásárlás
13 Esemény

MVM Koncertek – A Zongora

Koncz Zsuzsa koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Koncz Zsuzsa koncert

Alba Regia Sportcsarnok

A magyar pop-rock egyik legnagyobb, a mai napig folyamatosan koncertező legendája. Szuggesztív előadó, aki személyiségével hitelesíti páratlan életművét. Olyan művész, aki dalain keresztül nemzedékekre gyakorol hatást, szövegeinek mondanivalója érvényes, aktuális napjainkban is.

Zorán Turné 2022 Jegyvásárlás
13 Esemény

Zorán Turné 2022

Hevesi Sándor Művelődési Központ

Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak.

Zorán Turné 2022 Jegyvásárlás
13 Esemény

Zorán Turné 2022

Paks - Csengey Dénes Kulturális Központ

Zorán neve garancia a minőségre, így Ön ezúttal is felejthetetlen koncertre számíthat!

IL DIVO Meet&Greet Jegyvásárlás
13 Esemény

IL DIVO Meet&Greet

Papp László Budapest Sportaréna

MEET AND GREET találkozási lehetőség az IL DIVO tagjaival.

Vasárnapi kamarazene – 1. Jegyvásárlás
13 Esemény

Vasárnapi kamarazene – 1.

Budapesti Fesztiválzenekar

Égiek koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Égiek koncertje

Papp László Budapest Sportaréna

Egy este azokért, akik már nincsenek itt!

Ránki Dezső és a Keller Kvartett - Négyszer négyes plusz egy 2022 Jegyvásárlás
13 Esemény

Akadnak koncertek, ahol olyan kiváló zenészek lépnek fel, hogy a hallgatónak mindegy is, mit játszanak. Aztán vannak azok a hangversenyek, ahol akkora kedvencek szólalnak meg, hogy oda se figyelünk, kik a közreműködők. Végül van az az est, amikor a kétszeres Kossuth-díjas Ránki Dezső zenél az 1987-ben alakult Keller Kvartettel, és három remekművet tűznek a műsorukra.

Alattad a föld - Danubia Zenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

Az őszi háromrészes Szól a Pálca koncertsorozat témája A szépség forradalma lesz. A sorozat házigazdája, Hámori Máté, zenekarunk karmestere és művészeti vezetője segítségével emelkedünk filozofikus magasságokba.

Louis Lortie és Hélne Mercier - A zongora kétszer 2022 Jegyvásárlás
13 Esemény

A két kanadai zongoraművész, Louis Lortie és Hélène Mercier duójának története évtizedekre nyúlik vissza, játékukban tehát egy igazán nagy múltú kamarazenei formáció tapasztalatai jutnak érvényre. Debussy A tenger című szimfonikus költeményében az izgalmas zenekari hangszíneknek és a finom hangzásbeli árnyalatoknak a zongora eszközeire történő átültetését csodálhatja meg a közönség.

Bélamese - Danubia Zenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

Bélamese - Danubia Zenekar

Budapest Music Center

Családi koncert

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!


Készítette: NeoSoft
Fel