Koncert, zene

1136 program


Mendelssohn Kamarazenekar - II. bérleti hangversenye Jegyvásárlás
13 Esemény

„CSATÁK–VESZTESÉGEK”

Balog József és Érdi Tamás zongoraestje
13 Esemény

A 18-19. században a négykezes zongorajáték számított a házi muzsikálás legelterjedtebb formájának. Ahol akadt két billentyűs hangszer, ott kétzongorás kamarazene is megszólalt - ennek repertoárja szintén a bécsi klasszika korában kezdett kibontakozni. Ezen az estén mindkét műfajból hallhatunk különleges szépségű alkotásokat.

Zenekari hangversenyek Jegyvásárlás
13 Esemény
Erkel Színház

A Magyar Állami Operaház Zenekara 2019 és 2020 nyara között több mint 70 alkalommal ül pódiumon, szólaltat meg önálló, szimfonikus anyagot vagy operát, és emellett mintegy 300 opera- és balettelőadást játszik árokban.

Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2020 - LUX:NM: ANAMORPHOSES Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Áltátszó Hang fesztivál zárókoncertje a Heroines of Sound, berlini női elektronikus zenei fesztivállal együttműködésben jön létre. A két fesztivál együttesen kérte fel Varga Judit magyar zeneszerzőt, hogy két együttes számára komponáljon két olyan művet, melyek egymással összefüggenek, sőt számos szempontból azonosak, mégis önállóan létezőek.

A bécsi klasszika gyöngyszemei
13 Esemény
Debreceni Egyetem - Aula

"Mi a messzi távolból a bécsi klasszika korára visszatekintve könnyű összegzéssel összeboronáljuk a nagy mester Haydn és Mozart, Beethoven, Schubert életműveit, mintha egyik a másik munkáját folytatva egymásból pattantak volna ki."

Rebellion(s) (FR/US) Jegyvásárlás
13 Esemény
Budapest Music Center

A Rebellion(s) két kiemelkedő fúvós – a francia Sylvain Rifflet, és az amerikai Jon Irabagon – vadonatúj projektje. Programjukat országaik demokráciához vezető útját kikövező zendülések, lázadások, forradalmak és szabadságharcok inspirálták – zenei szempontból.

Péter Szabó Szilvia akusztik Jegyvásárlás
13 Esemény
Egressy Gábor Szabadidőközpont

A magyar kultúra napja alkalmából, műsorunk főszereplőjeként Péter Szabó Szilvia, akusztikus műsorával érkezik hozzánk.

Cseh Tamás emlékest Jegyvásárlás
13 Esemény
Kolibri Színház

Honvéd Férfikar - A Nagy Háború Jegyvásárlás
13 Esemény

Közreműködik Kiss Emma és Oberfrank Pál színművész, valamint a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Strausz Kálmán

j(A)zz! / Loibner-Lukács-Dés (AT/HU) Jegyvásárlás
13 Esemény

A három kiváló zenész első alkalommal játszik együtt így trióban, de nagy eséllyel egy hosszú barátság veszi kezdetét január 22-én, az Opus Jazz Clubban.

Electro Grooves Jegyvásárlás
13 Esemény
FÉM Arts & Café

Duna Szimfonikus Zenekar & Fourtissimo Jazz Orchestra - SZIM-FoUr-ZIÓ Jegyvásárlás
13 Esemény

A hazai zenei paletta meghatározó együtteseinek közös koncertje valódi csemege a klasszikus és a jazz muzsika kedvelőinek, mert a JAZZ az új KLASSZIKUS!

MÁV Szőke Tibor Mesterbérlet/1. Jegyvásárlás
13 Esemény

Ha címet akarnánk adni a hangversenynek, ezt írhatnánk: Óda a szabadsághoz és a hősiességhez. A műsorban szereplő három mű egy évtized leforgása alatt keletkezett: a zongoraverseny 1800-ban, az Eroica szimfónia 1805-ben, az Egmont nyitány pedig 1809-ben.

Lamm Dávid: Invisible Jegyvásárlás
13 Esemény

Mindent a fülnek! A Delalamm, azaz a gitáros Lamm Dávid groove-os alapokra épülő, jazz-, hiphop- és világzenei elemekkel kiteljesedő zenéjét megszólaltató produkció új fejezethez érkezett.

Illetve Zenekar Jegyvásárlás
13 Esemény
FÉM Arts & Café

Budapesti Vonósok - Schubert Közelében I. Jegyvásárlás
13 Esemény

Schubert közelében – A klasszikus romantikus

KISS Forever Band - Iron Maidnem Jegyvásárlás
13 Esemény
Barba Negra Music Club

KISS FOREVER BAND - 19. születésnapi koncert vendégzenekar: Asphalt Horsemen

mozART Ferencsik bérlet 3.
13 Esemény
Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Berka együttes táncháza Jegyvásárlás
13 Esemény
Fonó Budai Zeneház

Immár tizenegyedik éve tartja rendszeres táncházát a Fonóban minden második pénteken a Berka együttes.

MÁV Unokák/3. Jegyvásárlás
13 Esemény
Magyar Nemzeti Múzeum

Ránki György (1907–1992) operát írt a híres dán meseíró, Andersen „A király új ruhája” című meséje nyomán, amelyet a Magyar Állami Operaház 1953-ban be is mutatott, nagy sikerrel. Az opera szövegét a híres költőnő, Károlyi Amy írta. Hogy a darabot ne csak színpadon lehessen előadni, a szerző két zenekari szvitet készített az opera zenéjéből.

Magyar népi hangszerek – Vonósok / HANG-SZER-SZÁM Jegyvásárlás
13 Esemény

Azokról a húros hangszerekről, amelyeket elődeink a 17. század előtt hegedűnek neveztek, viszonylag keveset tudunk. A magyar hegedű néven ismert hangszer nyaka és teste egy darab fából készült, alakja hosszúkás téglatest volt.

Alma koncert Hódmezővásárhelyen Jegyvásárlás
13 Esemény
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

Alma koncert idén is Vásárhelyen! Mindenkit várunk szeretettel a koncertre, Gyertek Bulizni!

A zene természete - A Magyar Kultúra napja Jegyvásárlás
13 Esemény
Budapesti Filharmóniai Társaság

Debussy, Bartók, Piazzolla. Izgalmas trió a XX. század változatos korszakából. Előadóink segítségével bepillantást nyerünk művészetükbe, és Mona Dániel zenetörténész, koncertjeink házigazdája fogja megmutatni nekünk, hogyan csatlakoznak ők a Magyar Tudomány Ünnepéhez.

Lajkó István és a David Oistrakh Quartet Jegyvásárlás
13 Esemény

Mendelssohn: 6. (f-moll) vonósnégyes, op. 80 Csajkovszkij: 1. (D-dúr) vonósnégyes, op. 11 SZÜNET Dvořák: 2. (A-dúr) zongoraötös, op. 81

Concertino sorozat: Vivaldi, Händel, Bach, Mozart
13 Esemény

A Fesztiválzenekar tele van szólistaként is kiváló zenészek­kel. Őket hallhatjuk az idén is folytatódó Concertino kamarazenei sorozatban.

Napfonat lemezbemutató, Meszecsinka Jegyvásárlás
13 Esemény

A Napfonat 2018 tavaszán alakult energikus női, ütős hangszerekkel kiegészített a cappella együttessé. A Meszecsinka egyike a 12 legjobb magyar világzenei együttesnek a Dal+Szerző magazin külön WOMEX száma szerint.

Ránki: Pomádé király új ruhája – gyermekopera / MATINÉKONCERTEK Jegyvásárlás
13 Esemény

A Műhelytitkok előadások bepillantást engednek a próbák mindennapjaiba és a zenei folyamatokba. Az előadások második részében az előzőleg alaposan megismert részleteket összefüggő színpadi előadásban hallgathatja, illetve nézheti meg a közönség.

A KÓRUSZENE OLYMPOSZA Jegyvásárlás
13 Esemény
Zeneakadémia

Tallis: Spem in alium Tormis: A vas elátkozása Schönberg: Friede auf Erden Werle: 126. szonett Gyöngyösi: Beati pauperes spiritu

Alma koncert Tatabányán Jegyvásárlás
13 Esemény
A Vértes Agórája

Alma koncert idén is Tatabányán! Mindenkit várunk szeretettel a koncertre, Gyertek Bulizni!

Operavizsga-fesztivál - A titkos házasság (A Freiburgi Zeneművészeti Főiskola előadása) Jegyvásárlás
13 Esemény

Cimarosa: A titkos házasság A Freiburgi Zeneakadémia hallgatói

Újévi Operett Gála 2020 Jegyvásárlás
13 Esemény
Szeged - IH Rendezvényközpont

A hagyományokhoz hűen az újév első napjaiban újra látható lesz hazánk nagy városaiban az ország leglátványosabb kiállítású operett showja, amely az évvégén érkezik vissza külföldi turnéjáról, és vadonatúj műsorának premierjével. A közönség kérésére 2020-ban, megújulva látható a MONARCHIA OPERETT előadása több száz látványos jelmezzel, kitűnő énekhangokkal, élő zenekarral. Vadonatúj műsort, káprázatos látványvilágot, és egy igazi legenda „feltámadását” ígérik a szervezők az operett kedvelő közönségnek.

Tatabánya Város Szimfonikus Zenekar - Magyar kultúra napi ünnepi hangverseny Jegyvásárlás
13 Esemény

Tatabánya Város Szimfonikus Zenekarának Ünnepi Hangversenye A Magyar Kultúra Napja Alkalmából

Főszerepben a brácsa Jegyvásárlás
13 Esemény
Kölcsey Központ

Műsor: Schumann: Manfred-nyitány, op.115. Hindemith: Der Schwanendreher Dvořak: Szláv táncok, op. 46., op. 72. – válogatás

BOHÉMÉLET (élő operaközvetítés) Jegyvásárlás
13 Esemény

A világ egyik legnépszerűbb operája Puccini klasszikus dallamaival és Richard Jones új rendezésében tér vissza a Royal Opera House színpadára. A 1830-as évek Párizsában játszódó, megható történetben Mimìt a bolgár szopráncsillag Szonja Joncseva, Rodolfót a világ vezető operaházaiban rendszeres fellépő amerikai tenorsztár, Charles Castronovo alakítja.

Roman Rabinovich zongoraestje Jegyvásárlás
13 Esemény

A fekete-fehér színei Roman Rabinovich zongoraestje

Brahms - Beethoven Jegyvásárlás
13 Esemény
Győri Filharmonikus Zenekar

Két nagyszabású kompozíció alkotja a Győri Filharmonikus Zenekar soproni hangversenyének műsorát. A versenymű szólistája a magyar hegedűiskola kiváló képviselője, Kokas Katalin hegedűművésznő, dirigense Berkes Kálmán művészeti vezető lesz.

Náray Erika vendége: Segal Viktor / JAZZRAJONGÓK Jegyvásárlás
13 Esemény

A nemzetközi hírű séf éveken át dolgozott külföldön, elegáns szállodákban és Michelin-csillagos éttermekben. Ma is sokfelé hívják, de amikor itthon van, irodalmi esteken, színházban, koncerteken találkozhatunk vele. Érdekes, olykor szokatlan jeleneteket látott már, sokféle emberrel, történettel találkozott, sorsok tárulhattak fel előtte.

j(A)zz! - FAZIOLI Nights - David Helbock playing John Williams Jegyvásárlás
13 Esemény

David Helbock legfrissebb programjában az olyan nagysikerű filmek zenéi, mint az Indiana Jones, a Harry Potter, a Cápa, vagy a Schindler listája, a lényegükre redukálódnak és a zongorista egyéni, kreatív szóló-hangszerelései révén egészen új fényben ragyognak fel.

Borbély-Dresch Quartet, Tülk Jegyvásárlás
13 Esemény
Fonó Budai Zeneház

Borbély Mihály és Dresch Mihály a magyar jazz szcéna két meghatározó szereplője. S Tülk zenéje egy népzenei alapokon nyugvó-lüktető új hangzásvilág.

Gershwin: Porgy és Bess / MET - FSZ Jegyvásárlás
13 Esemény

Énekesek és operabarátok álma, hogy eljussanak New Yorkba, a legendás Metropolitan Operába. Az énekesek továbbra is nehéz helyzetben vannak, hiszen csak a legjobbak léphetnek ott fel. A közönség vágya azonban ma már könnyen teljesülhet: elég csupán a Müpáig utaznia, hogy a Metropolitan Opera Live in HD közvetítései segítségével, tizenkettedik éve élvezhesse a nagyszerű előadásokat.

Készítette: NeoSoft
Fel