Koncert, zene

851 program


Dúdolj! Ringass! Táncolj! Népzenei koncert babáknak Jegyvásárlás
13 Esemény

Dúdolj! Ringass! Táncolj! Népzenei koncert babáknak

ÓKK-Csillaghegyi Közösségi Ház

Dúdolj! Ringass! Táncolj! – családi foglalkozás Foglalkozásainkon találkozik a zene, a játék, a tánc és a mese – minden olyan tevékenység, amiben kreatív alkotóként, szabadon lehetünk jelen.

Demjén Turné 2020 Jegyvásárlás
13 Esemény

Demjén Turné 2020

Alba Regia Sportcsarnok, Székesfehérvár

Egy igazi állócsillag, 1970. szilveszterén vált országosan ismertté. Ez kereken 50 éve volt! Munkássága elismeréseként számtalan szakmai és állami kitüntetés tulajdonosa.

Zuglói Filharmónia hangversenye Jegyvásárlás
13 Esemény

Zuglói Filharmónia hangversenye

Zuglói Filharmónia Nonprofit Kft

Pál Utcai Fiúk szabadtéri akusztikus koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Pál Utcai Fiúk szabadtéri akusztikus koncert

Klauzál Gábor Művelődési Központ

Ezen a rendhagyó estén elhangzó dalok a PUF több, mint harmincöt éves múltját foglalják össze, de hallhatóak lesznek dalok a jelenből is, hiszen a tavaly megjelent új PUF lemezről is eljátszik majd egy pár dalt a zenekar, kiegészülve állandó vendégzenészeivel Szücs ’Qka’ Krisztiánnal (fúvós hangszerek), Dióssy Ákossal (billentyű) és Albert Zolival (fúvós hangszerek).

DENIZ 15 - Jubileumi nagykoncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Március 28-án szombat este megpróbálkozunk a lehetetlennel és az elmúlt 15 évet összefoglaljuk egy különleges jubileumi koncertbe.

TRB/Mobilmánia Jegyvásárlás
13 Esemény

TRB/Mobilmánia

Gárdonyi Géza Művelődési Ház, Miskolc

SZABADTÉRI KONCERT! Gárdonyi Park

CSELLÓ MESTERKURZUS FENYŐ LÁSZLÓVAL - Óbudai Danubia zenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

Fenyő László gordonkaművész lesz a szeptember 12-i Mesterműhely koncertünk szólistája, ehhez kapcsolódón félnapos nyilvános mesterkurzust rendezünk vezetésével.

Hangszersimogató klub Jegyvásárlás
13 Esemény

Hangszersimogató klub

ÓKK- Kaszásdűlői Kulturális Központ

Bársony Bálint és zenekara interaktív foglalkozása és mini koncertje gyerekeknek. A Hangszersimogató célja a hangszerek hangjának megismertetése, az együtt zenélés és éneklés örömének átadása kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Hangutazás és Hangfürdő Jegyvásárlás
13 Esemény

Hangutazás és Hangfürdő

ÓKK- Kaszásdűlői Kulturális Központ

A hangszerek mélyebb tudatállapotba segítik a hallgatót, hogy felülemelkedhessen a hétköznapi gondolatok zűrzavarán, és elhagyva az elme irányítását, a szív terébe helyezkedhessen. 60–70 percen keresztül fekvő pozícióban, közvetlenül a testre hatnak a test közelségében indított gyógyító rezgések.

Görög est a Mydros együttessel Jegyvásárlás
13 Esemény

Görög est a Mydros együttessel

KMO Művelődési Központ

Koncert és táncház a MYDROS együttessel

Mesterműhely: Major Tamás, Fenyő László - Óbudai Danubia Zenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

Leskelődni mindenki szeret. Most itt a lehetőség, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül pillantsanak be a kulisszák mögé. Hogyan készülünk egy koncertre, mik a rejtjelezett instrukciók, mitől lesz szép egy zenei mondat? bemutatóval egybekötött koncertünkön kiderül, ráadásul két igaz mester: Major Tamás és Fenyő László irányítja a műhelymunkát.

Demjén Turné 2020 Jegyvásárlás
13 Esemény

Demjén Turné 2020

Győri Audi Aréna

Egy igazi állócsillag 1970. szilveszterén vált országosan ismertté, amikor éjfél előtt pár perccel a Bergendy együttessel előadta a Mindig ugyanúgy című dalt a Magyar Televízióban.

Hobo 75 Jegyvásárlás
13 Esemény

Hobo 75

Lovarda

Budapest Bár Jegyvásárlás
13 Esemény

Budapest Bár

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Budapest Bár Koncert

Bereczki Zoltán koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Bereczki Zoltán koncert

ÓKK-Óbudai Kulturális Központ

Országunk egyik legnépszerűbb előadóművésze, akit profizmusa mellett sokoldalúsága tesz igazán különlegessé.

Sör és Fű / Hírwevők Jegyvásárlás
13 Esemény

Sör és Fű / Hírwevők

Nagyerdei Víztorony

Sör És Fű Debrecenben, vendég a Hírwevők + Mr Die

Nagyzenekari koncert: Beethoven, Mahler Jegyvásárlás
13 Esemény

Nagyzenekari koncert: Beethoven, Mahler

Budapesti Fesztiválzenekar

Az ember természethez és létezéshez való viszonya olyan megfoghatatlan, hogy rendre csak a művészeten keresztül sikerül megközelíteni. Koncertünk is erre tesz kísérletet. Beethoven a 6. szimfóniában a „vidéki élet emlékeit” idézi fel, miközben sokat elárul saját természetimádatáról is.

Sasvári Sándor koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Sasvári Sándor koncert

Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár

A koncert repertoárjában Sasvári Sándor eddigi pályafutásának legjobb, legnépszerűbb szerepei mellett, kedvenc dalait is elénekli.

Geminiani & Bach Jegyvásárlás
13 Esemény

Geminiani & Bach

NÁDOR TEREM - CONCERT HALL

Geminiani és Bach művek

NEGYEDSZÁZ! - A Cotton Club Singers Jubileumi Koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

A Cotton Club Singers 2020-ban, a megalakulásának 25. esztendeje tiszteletére egy nagyszabású koncertet szervez. A műsor a legszélesebb skálán fogja bemutatni a csapat aktív tizenöt évét a legemlékezetesebb slágereken keresztül. A Műsorban kiemelt szerepet kap a két legnagyobb sikerű showműsora, a Sinatra és Abba Jazz estjei.

Az Ensembe 430 koncertje - Ars Sacra Fesztivál Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Ensembe 430 koncertje - Ars Sacra Fesztivál

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont

Az „Ensemble430” 2018 őszén alakult lelkes, frissen végzett fiatal zenészekből. A formáció eleinte trióként lépett színpadra, majd rövid időn belül négytagúvá bővült. Az együttes azóta stabil kvartettként működik.

Orosz-zsidó dallamvilág Jegyvásárlás
13 Esemény

Orosz-zsidó dallamvilág

Spinoza Színház

A ’humorfővárosban’ Odesszában járunk: a tízes és húszas évek zsidó Odesszájában. Az itteni dalokból, kocsmadalokból és viccekből elénk tárul az akkori zsidó világ színessége, gazdagsága. Odesszai kalauzunk és tolmácsunk Fegya, a klezmerkirály

Európai Hidak: Purcell, Händel, Boyce Jegyvásárlás
13 Esemény

Európai Hidak: Purcell, Händel, Boyce

Budapesti Fesztiválzenekar

Az itthon és külföldön is nagy sikerű 2019-es Orfeo-produkció után újra a BFZ-vel énekel a világhírű szoprán, Baráth Emőke. Míg az Európai Hidak fesztiválon tavaly minden Itáliáról szólt, most Nagy-Britanniáé a főszerep. A sorozatban szereplő koncertjeink közül a közönség elsőként egy barokk válogatást hallhat, amihez a régizene formabontó és merész fenegyereke, az „élénk, lenyűgöző és meggyőző” brit karmester, Christian Curnyn szakértelme társul.

Trio Midnight Jegyvásárlás
13 Esemény

Trio Midnight

Budapest Music Center

Európai Hidak: Mason, Ades, Anderson, Benjamin Jegyvásárlás
13 Esemény

A 20. században megkezdődött az angol zeneszerzés újabb, napjainkban is tartó virágkora. Az idén Nagy-Britannia kultúrájára fókuszáló Európai Hidak fesztivál külön koncertet szentel a szigetország elmúlt negyven évének. A program legfiatalabb komponistája, Christian Mason, két tanára, George Benjamin és Julian Anderson, valamint az angol kortárs opera hírét legmesszebbre eljuttató Thomas Adès művei a minket körülvevő világ szépségeire, az apró részletek fontosságára reflektálnak. Az esten közreműködik a BFZ szólamvezető csellistája, a Liszt Ferenc- és Lajtha-díjas Szabó Péter. Dirigensként az a Franck Ollu lép színpadra, aki a Gramophone szerint a minőség megkérdőjelezhetetlen biztosítéka.

GoetheJazz - Nils Wogram Root70 Jegyvásárlás
13 Esemény

GoetheJazz - Nils Wogram Root70

Budapest Music Center

Párniczky Quartet Jegyvásárlás
13 Esemény

Párniczky Quartet

Budapest Music Center

Rákász Gergely - Lords of the Organ IV. Jegyvásárlás
13 Esemény

Rákász Gergely - Lords of the Organ IV.

Hrabovszky Balázs egyéni vállalkozó

“Mindenekelőtt, nagyon boldog vagyok amiért a Lords of the Organ sorozatot szereti a közönség. Minden évben lényegesen többen hallgatják, és ez azt üzeni, hogy sikerülhet a magas művészetet olyan körítéssel tálalni, hogy azt a mai kor mindig rohanó embere is a tányérjára vegye. Nem könnyű feladat, mert a klasszikus művekből egy hangot sem veszünk el, nem butítjuk őket közérthetővé, de a látványkoncertekkel, a zenei idegenvezetéssel és az izgalmas műsorválasztással, azt érjük el, hogy a műfaj ne csupán egy maroknyi hardcore komolyzene rajongó kiváltsága legyen. Mégiscsak más az a világ, amelyben tömegek választják a klasszikus művészetet kikapcsolódásként, ez pedig csak úgy érhető el, ha az előadás és a művész is korszerű, és nem egy elefántcsonttorony bezárt múzeumának poros hátsó polcáról szeretne kapcsolatot teremteni 2020 feltöltődni vágyó hallgatóival.

Carmina Burana Jegyvásárlás
13 Esemény

Carmina Burana

Miskolci Szimfonikus Zenekar

A mostani hangverseny apropóját az adja, hogy Carl Orff 85 évvel ezelőtt kezdte komponálni Carmina Burana című kantátáját. A nyitó-hangverseny előadói immár hagyományosan miskolci együttesek, ebben az évben a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a Miskolci Egyetem kórusai, a Miskolci Bartók Kórus, valamint Fazekas Gyermekkar.

Rolla János és a Zeneakadémia Kamarazenekara / 2
13 Esemény

Haydn: Krisztus hét szava a keresztfán, Hob. XX:2

Pozsár Eszter 50 Jegyvásárlás
13 Esemény

Pozsár Eszter 50

Budapest Music Center

Liszt-kukacok Akadémiája - Kiscsoportos zenés beavató foglalkozás (6-10 éveseknek) Jegyvásárlás
13 Esemény

Belépő csak a foglalkozásokon részt vevő gyermekek számára váltandó! A szülők a foglalkozáson nem vehetnek részt, ők az aznap esti koncert főpróbájára ülhetnek be, amennyiben a fellépőknek ez ellen nincs kifogásuk.

Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar koncertje

ÓKK- Kaszásdűlői Kulturális Központ

Mesevilágba bújó koncertre hívunk minden gyereket és gyerek-lelkű felnőttet, ahol megelevenedik a történet, a zene és persze a gyerekek segítségével. A dalok, hangok, hangszerek mind a mese szereplőivé válnak, akiknek kalandjait a gyerekek is alakíthatják ötleteikkel. Gyerekdalok és kortárs költők megzenésített versei kísérnek minket utunkon.

Nemzetek Zenéi Három Gitáron - Latin-est Jegyvásárlás
13 Esemény

A Venti Chiavi Gitártrió Hangversenysorozata

Ars Sacra Fesztivál - Bolla Milán és a Solti György Zeneiskola Vonószenekara Jegyvásárlás
13 Esemény

A Solti György Zeneiskola Vonószenekara negyedszer lép fel az Ars Sacra Fesztiválon.

Készítette: NeoSoft
Fel