Koncert, zene
986 program
Ránki Fülöp, Stark János Mátyás és Devich Gergely 2023-as kamarasorozata a négy évszakot egy-egy koncerttel koronázza meg a BMC Koncerttermében.
Ez a koncert azt mutatja meg, hogy Ravel, Bartók és Haydn művei is új életet kezdhetnek szerzőik halála után, ha értő mesterek teremtik elő.
Műsor: Operaáriák, nyitányok, közjátékok, operett részletek
Közreműködik: Miklósa Erika — szoprán, Horváth István — tenor
Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel
Egy téli hangverseny, amelynek műsorszámai napfényes mediterrán tájakat idéznek.
PartiTúra Ifjúsági-sorozat-"A jelen hangjai III.- Kortárs operabeavató"
Alba Regia Szimfonikus ZenekarA Dalszerelőműhely 2021 őszén kezdte működését az ISON-ban. A cél az, hogy megértsük, mi történik a zene „belsejében”: mit csinál egy-egy dalban a kardántengely, a karburátor és a gyújtógyertya, vagyis olyan kérdésekre keressük a választ, hogy miként kapcsolódik egymáshoz szöveg és zene, mitől lesz izgalmas (vagy éppen kevésbé izgalmas) egy dallam, hogyan áll össze a hangzás és a harmóniavilág. A foglalkozásokon való részvételnek nem feltétele a zenei előképzettség, két nyitott fülön kívül más segédeszközre nem lesz szükség (csavarhúzót, fogót, kompressziómérőt biztosítunk).
Műsor:
A klasszikus zongorairodalom legnépszerűbb művei és parafrázisai
Operaáriák, dalok, népszerű slágerek
GUZSALYAS CSÁNGÓ TÁNCHÁZ
A trió közvetlen előzménye Gadó Gábor és Ávéd János duója, amelynek Whispering Quiet Secrets into Hairy Ears című lemeze 2022-ben jelent meg a BMC Records gondozásában, és hamar be is söpörte a francia jazzvilág két rangos kitüntetését (Citizen Jazz ÉLU, illetve Jazz Magazine CHOC). Gadó és Ávéd most most Gyárfás Attila dobossal trióvá bővülve viszi tovább és teremti újra a közös alkotómunkát.
A közös családi élmények mindannyiunknak fontosak. Foglalkozásainkon találkozik a zene, a játék, a tánc és a mese – minden olyan tevékenység, amiben kreatív alkotóként, szabadon lehetünk jelen.
A Szabó Dániel Quintet egy „középgenerációs” szupergroup, tagjai hazánkban és nemzetközi vizeken egyaránt magasan jegyzett zenészek.
A legfényesebb, legmenőbb, legkirályabb hangszerek a zenekarban, amik aranyból (na jó, rézből) vannak, és hihetetlen hangosan, vagy gyönyörű és lágyan is tudnak muzsikálni, vérükben a jazz, a klasszikus, a sramli és minden jó és izgalmas zene. Hatalmas bulival várunk mindenkit, aki kíváncsi arra, kik fütyülnek azon a bizonyos rézfán a zenekarban!
Liszt Múzeum Matinékoncert: Gulyás István zongorakoncertje
Liszt Ferenc Emlékmúzeum és KutatóközpontVilágforgó – a Veronaki Trió interaktív családi koncertje
A Világforgó igazi világzenei csemege, melyben a zenekar különböző kultúrák népzenéjét és gyermekdalait ötvözi saját zenei elképzeléseikkel.
A koncerten a közönségnek kivételes lehetősége adódik arra, hogy a klasszikus operahangulatot egy teljesen új perspektívából élvezze: négy tehetséges csellista a klasszikus operák legismertebb részleteit adja elő. Az édes zene és a mély érzelmek harmóniája, a csellók hangja egyedi élményt ígér közönségünknek. Az est házigazdája pedig a zenei háttértörténetekről oszt meg izgalmas kulisszatitkokat.
Dalok a bábszínházból
ANGOL SZVITEK ÉS ELŐZMÉNYEIK 1.
Játékos hangszerismertető sorozat – 4 éves kortól 10 éves korig ajánlott
Az 1980-as évek végén egy új név tűnt fel a hazai népzenei életben a Kolompos együttesé. Kezdetben táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként váltak ismertté, majd rövidesen önálló koncertjeiken népszerűsítették a magyar és Kárpát-medencei népzenét Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig.
A Concerto Budapest népszerű Manó programja az óvodás és kisiskolás gyerekeknek szól: ez a játékos, interaktív előadás a körülöttünk lévő világgal és a zene alapjaival ismerteti meg a gyerekeket.
A koncert főszereplője zenés színpadok ünnepelt énekművésze, Geszthy Veronika, aki sokszínűségét (opera, operett) egyaránt megcsillogtatja ebben a színes műsorban.
MENDELSSOHN-BÉRLET – II.
2. koncert január 23-24. 19 óra
Hangvilla
A műsor első felében teljes egészében elhangzik az Off-bea(u)ty-ciklus Kiss Péter előadásában, majd a második félidőben kompozíciók és improvizációk a preparált zongorán Oláh Krisztián és Harcsa Veronika közreműködésével.
Amikor a Kaláka 50 éves volt, nagysikerű esten köszöntötte Kiss Annát. Ez adta az ötletet, hogy most, amikor a Kaláka 55. évébe lép és Kiss Anna 85 éves születésnapját ünnepli, legyen ismét születésnapi köszöntő. Az időpont épp az ünnep előestéjén lesz.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!