Koncert, zene
715 program
A Kaláka karácsonyi koncertje.
Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak. Ritka percek, amelyek kiemelnek a hétköznapok sodrásából.
Jazzation: AETERNUM - lemezbemutató koncert / közreműködik a Budapest Orchestra Project
ZeneakadémiaMagyarország első számú jazz acappella együttese fennállásának 18. évfordulójára új nagylemezt jelentet meg. Az albumra a közönség által legjobban várt dalok: jazz örökzöldek, világzenei feldolgozások és eredeti szerzemények kerültek, de ősbemutatóra is sor kerül az este folyamán
ÚJÉV AZ OPERAHÁZBAN
Koncert
Micsoda? Hogy operába, én?? Na neeem. Üljek a szűk nyikorgós széken tízezerért öt órán keresztül, várva, hogy a kövér nő végre tényleg meghaljon, de addig is még énekel vagy fél órán keresztül? Nem, ez nem nekem való, kösz. Inkább az X-faktor, azokon legalább lehet röhögni. Mondjuk, ezen is.
A Zenegyűlölő visszatér, és ezúttal az operába (nem) látogat el. Miért van ez a nagy hájp e körül az egész körül? Valószerűtlen, erőltetett történetek, ósdi díszletek, érthetetlenül éneklő korpulens dívák – miért jó egyáltalán operát hallgatni? Ennek ered nyomába ezúttal újabb szimfonikus zenei stand up estjén Janklovics Péter és a Danubia Zenekar.
„Az a Nabucco - gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű!” Ezt mondogatta még napok múltán is a Nabucco ősbemutatójának tán leghozzáértőbb nézője és hallgatója, bizonyos Gaetano Donizetti, és alighanem ilyesmit érezhet majd e Met-közvetítés publikuma is.

Magyarországi bemutató a Palazzetto Bru Zane és a Nemzeti Filharmonikusok koprodukciójában.
Lemezfelvétel a „Francia opera” sorozat részeként – a Bru Zane Label kiadásában.
7 Díva
LUKÁCS GYÖNGYI
Ünnepi gálaest magyar és angol felirattal
Egy hangverseny, amelynek műsorszámai jellegzetes nemzeti karakterek jegyében követik egymást.
Haydn és Mozart életműve kiapadhatatlan, így újabb szimfóniák és versenyművek kerülhetnek terítékre a BFZ sorozatában.
Dal- és áriaest két részben, magyar és angol felirattal
A különleges követelményeket támasztó darab máig ritkán szólal meg, ezért kivételes alkalom, hogy a Nemzeti Énekkar előadásában, Benjamin Goodson vezényletével hallhatjuk az egyedülálló alkotást.
Az operairodalom és a Met-közvetítések egyik megingathatatlanul népszerű alapműve vadonatúj, erős koncepciójú produkcióban és egy izgalmas tehetségű, új Carmennel a középpontban vár ránk.
Az operairodalom és a Met-közvetítések egyik megingathatatlanul népszerű alapműve vadonatúj, erős koncepciójú produkcióban és egy izgalmas tehetségű, új Carmennel a középpontban vár ránk.
Praetorius, Merula, Biber, Montéclair, Händel, Sarro, Vivaldi
7 Díva
KOLONITS KLÁRA
Ünnepi gálaest magyar és angol felirattal
Az idén 60 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar tovább viszi az ünnepi hangulatot a 2023/24-es hangversenyszezonra is. Világsztár szólisták, jó érzékkel válogatott zenei tartalom és az együttes köztudottan magas színvonalú művészi munkája továbbra is népszerűvé teszik koncertjeiket.
A Ferencsik bérlet Haydn–Mozart-estjének műsora ezúttal két szimfónia között Haydn Oboaversenye mellett egy teljes egészében fúvósokra írt Mozart-szerenádot is kínál, amelynek előadását aligha irányíthatná alkalmasabb muzsikus, mint a kitűnő oboaművész–karmester.
Somlai Petra fortepiano estje
A Müpa és a Nemzeti Filharmonikusok közös előadása
Dal- és áriaest két részben, magyar és angol felirattal
J. S. Bach János-passió BWV 245 (a 300 éve bemutatott ,1724. évi első verzió)
„Fantasztikus pozitív életenergia és életerő van mindkettőjükben!”
A Haydn és Mozart művészetéért gyerekkora óta rajongó Takács-Nagy Gábor szavai ezek.
A mindenkor izgalmas és mély értelmű rendezésekkel előálló Mariusz Treliński új produkciója, a mindig lélegzetelállító Lise Davidsen szerepdebütálása, valamint Yannick Nézet-Séguin a zenekari árokban, amint először vezényli A végzet hatalmát.

Balázs János fortepiano estje
7 Díva
SÜMEGI ESZTER
Ünnepi gálaest magyar és angol felirattal
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!